A modern ember esete a kék zónákkal
Hazánk aszályosodása, sivatagosodása nem 2022-ben kezdődött, mert mi már hamarabb éreztük az akkor még csak átmenetinek tűnő vízproblémákat. 2022 tavaszán, még “az évszázad aszálya” előtt kezdtük el az erdőkertek telepítését a Patikakertben, és azóta ezernyi védő, “haszon nélküli” fácskát ültettünk ki. A napokban éppen 900 apró gyümölcstermő cserjét ültet a kis csapatunk, a mára már neve is van: agrárerdészeti módszerekkel. A jövő évre is vannak terveink, kísérletezünk, ezen a kicsiny földdarabkán próbálunk együtt változni a klímával.
A legtöbb ezekből az ültetésekből csak jó pár év után fog teremni, már ha a Természet és a Jóisten is úgy akarja. Sok száz pedig csak 10 vagy akár 20 év múlva fog árnyékot adni, vagy az erősödő szelektől védeni az élőlénytársaikat.
Feltették már nekem a kérdést, hogy “A te korodban ezt miért csinálod? Miért nem inkább élsz végre? Hiszen úgysem fogod megélni ezeknek az ültetéseknek a hasznát!”
Én nem igazán foglalkozom a korommal, azon kívül, hogy még legalább ugyanennyi évre tudnék feladatot találni magamnak. Azzal sem töltöm az időt, hogy azon töprengjek, vajon hány óra/nap/hónap/év fog még ténylegesen jutni nekem.
De úgy tűnik, hogy mostanság az élethossz kérdése nagyon is forró téma lett. (A témához lazán kapcsolódó könyvajánlóm: Simone de Beauvoir fantasztikus-filozófikus kalandregénye, a “Minden ember halandó”).
Világszerte egyre több konferenciát szerveznek az ún. kék zónákról, amiken a szép számmal összegyűlt különböző szakértő és a közönségük együtt keresik a hosszú, egészséges élet titkát. Filmsorozatok készülnek, cikkeket, könyveket írnak a “titokról”.
Mindezt úgy, hogy egyébként tudományosan erősen megkérdőjelezhető a valóságtartalma ezeknek a kék zónáknak.
A világ öt kék zónája: Okinawa (Japán), Szardínia (Olaszország), Nicoya (Costa Rica), Ikaria (Görögország) és Loma Linda (Kalifornia, USA). Az az állítás, hogy ezen területeken az átlagnál jóval több százéves ember él, akik ráadásul krónikus betegségek nélkül, aktívan élik le életüket.
De tegyük fel, hogy a hiányos és téves születési és egyéb adatok ellenére mégiscsak létezik ilyen jelenség. (Szerintem amúgy létezik.)
De biztos, hogy tényleg úgy szeretne élni a modern ember, mint ahogyan a kék zónákban élők élnek?
Én erre nem vennék mérget. Én inkább azt látom, hogy a modern ember a “titkokból” csupán egy kis részt importálna a saját életébe. Mégpedig azt, amit termékesíteni lehet. Legyen az étel vagy szolgáltatás. És kizárólag azt, ami nem írja át alapjaiban a jelenlegi életét.
Merthogy egyik kék zóna sem tartozik a fejlett világ gazdag részéhez. Sőt, mindegyik kimondottan perifériás.
Egyik sincs nagyvárosban, sőt városban is alig. (Szingapúrt nemrégiben a világ hatodik kék zónájává nyilvánították. Ám, míg a szingapúriak átlagosan 83 évig élnek, addig számos más ország lakói átlagosan tovább élnek, köztük Monaco (87 év), Hongkong (85), Makaó (85), Liechtenstein (84) és Svájc (84). Szóval ez tényleg kicsit sántít. “ Szingapúr egészen olyan, mint Disneyland, csak itt van halálbüntetés” - írta W.Gibson 1993-ban a Wired-ben. De itt egy frissebb és talán kiegyensúlyozottabb cikk, amit 2023-ban, azaz 30 évvel később írtak Szingapúrról. Ezt a cikket akkor is ajánlom elolvasni, ha amúgy egyáltalán nem érdekel Téged a kék zóna jelenség. Izgalmas kérdéseket feszeget ugyanis.)
Vajon mit mondana el a hosszú élet titkáról egy száz éven felüli, “kék zónából” érkezett előadó, egy ilyen konferencián? Vélhetően elnézően mosolyogna, és alig tudna válaszokkal szolgálni. Nem azért, mert százévesen már demens, hanem mert értelmetlennek, sőt igazából gyerekesnek tartaná magát a kérdést.
Először is, szerintem egyikük sem tűzte ki életcélul, hogy száz éven felül fog élni. Elfogadta azt, amit adott neki az élet.
Csinálta végig, amit kellett. Mindig volt feladata, nem kutatta, kereste, nem igyekezett nagy erőkkel azt megfejteni, átírni, esetleg mindehhez életrendeltetési tanácsadót hívni segítségül.
Egyszerű, dolgos életet élt. Használta a saját testét. Minden munkát elvégzett maga körül, amit kellett. Ezekből volt mindig szép számmal, hiszen nem kényeztette el őt egy jól kiszervezett, kényelmes világ.
Azt ette, amit a lakóhelye adott. Egyszer ezt, másszor azt. Nem azért volt vegán, mert az orvosai azt tanácsolták neki. De amit evett, az valódi volt.
Azokkal tartotta a kapcsolatot, akikkel egy helyen lakott. Nem vizsgálgatta a mobilitási kérdést, ki kellett egyeznie a családjával, a szomszédokkal, a falu lakosaival. Nem biztos, hogy mindenkivel egyetértett vagy mindenkit szeretett, de ez nem is volt kötelező. Azért volt elfogadó, mert ezt látta a többiektől, és mert egyébként nem sokáig maradt volna életben. Nem holmi ideológiák vezérelték, és az érzékenyítésről sem hallott. Az érzékenység benne volt a szívében, de az érzékenyítés kifejezés biztosan hiányzott a szótárából, akármilyen nyelven is beszélt.
Kiegyensúlyozottan használta minden testrészét. A fejét, a két kezét és a szívét is. Lehet, hogy használat közben mindegyik megkérgesedett, de ez már csak ilyen. A szerves immunitás része. A kéreg alatt ott maradt a puhaság. De biztosan nem a felelőtlen infantilizmus.
Nem törekedett sikerre, viszont a stabilitás fontos része volt a túlélő csomagjának.
A kettő nem ugyanaz.
Előbbi egyetlenegy vagy kevés “nagy” dolog vég nélküli hajhászása, utóbbi pedig rengeteg, ismétlődő “apróság” rendszeres elvégzése. Persze utóbbi nagyon is változatos, hiszen az élet hozza magával a feladatokat, nem kell azokat keresgetni.
Magára vessen az, aki mindig valami mást szeretne csinálni, mint amit a sorsa rászabott.
Nem okos gondolat ellenállni az életnek, ha életben akarunk maradni.
Azt képzelem, hogy talán ilyesmiket mondhatna egy százéves, ha meghívnák egy kék zóna konferenciára. Esetleg.
De nem hívják, mert egy valódi kék zónás lény egyáltalán nem illik bele egy ilyen konferencia hangulatába. Túl egyszerű, már-már snassz.
Meg a modern ember amúgy sem hinne abban, amit egy százéves mondana, hiszen egyáltalán nem hisz szinte semmiben, ami száz vagy ötven éve működött, vagy esetleg működik ma is. Még abban sem mindig hisz, amit öt éve saját maga mondott.
Ezt hívja a modern ember fejlődésnek.
A modern ember nem hisz a hagyományban, ő egy “korszerű” kék-zónát szeretne kiépíteni, kimazsolázva pár dolgot, amit még bele tud szuszakolni a mostani életébe. (Bocsánat, de nem tudok szó nélkül elmenni a “kor-szerű” kifejezés szarkasztikus szépségénél ;-) )
A modern ember biztos abban, hogy ő nem szeretne kétkezi munkát végezni. Nem csupán a fizetett kétkezi munkát zárja ki, hanem elutasítja a mindennemű rendszeres kétkezi (akárcsak az otthoni) munkákat is. Itt szeretném kihangsúlyozni a rendszeres kétkezi munka fogalmát. Ez egyáltalán nem illik bele a modern ember életébe, kék zóna ide vagy oda.
Nem hisz az egyszerű, alázatos élet szentségében, mert ő nagy elismeréssel járó eredményekre vágyik, és mondjuk azt tűzi ki élet-rendeltetéseként, hogy megteremtse az Új-Kék-Zónát. Ha esetleg a kék nem jönne be, akkor holnapután vált majd egy pirosra. A lényeg, hogy mások számára is szabad szemmel látható és értékelt nagyságú feladat legyen az övé.
A szerény étrendben úgy hisz, hogy 10000 kilométerekről rendeli hozzá az avokádót. Kényelmesebb, mint a helyi gazdát megkeresni. Az élelem megtermelése pedig szóba sem jöhet.
A valahová tartozást a gondosan kiválasztott buborékban éli meg. A család vagy a barát sokszor csak teher, és elveszi az időt az Új-Kék-Zónája adta előnyök elől. Így aztán ezeket csak részben alkalmazza, mintegy szolgáltatásként veszi igénybe. Amibe nem fér bele, -sőt, még a meghosszabbított életbe sem- a rendszeres és állandó figyelem és törődés a másik iránt. Az ezzel járó nyűgök megrövidítik az életet. Egyébként is, a régi barát éppen egy másik buborék tagja lett, már úgysem lehet rá számítani. A cél: a valahová tartozás központjában kell maradni.
Az alkalmazkodást úgy értelmezi, hogy megteremti azokat a feltételeket és körülményeket, amelyek majd őhozzá alkalmazkodnak. Van erőforrása, meg tudja csinálni. Gyorsabb és jóval egyszerűbb, mintha fordítva történne.
Ő a Fej-Kéz-Szív hármas egységből tehát biztosan kihagyja a kezeit és aztán csodálkozik, ha nem találja a szívét. Nem baj, hív hozzá szakértőt, hogy közösen dolgozva megtalálják. A nyomát.
Az élet nem olyan bonyolult, mint amivé tesszük.
A modern ember kitalálni akarja a világot, pedig az egy ideje már létezik, a modern ember nélkül is.
Nem feltalálni kellene a világot, hanem érdemes lenne elfogadni pár alapvetést, és megtartani, ami régóta működik. A tartalmas, egészséges élet érdekében. Ajándék, ha még elég hosszú is.
Felelősségkorlátozó nyilatkozat:
Akinek nem inge, ne vegye magára.
A véleményem általános, mindennemű egyezés bármilyen létezővel csupán a véletlen műve.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
Amikor néztem a legújabb dokumentumfilmet a Kék Zónákról, nekem is hasonló gondolataim támadtak. Amúgy biztosan lehetne több ilyen helyet is találni, de talán jobb nekik ha nem "találják meg" őket :)