A mostani bejegyzés egy előző verziója, hasonló címmel a drot.hu-n jelent meg. De úgy éreztem, hogy attól már sokkal nyíltabb fogalmazásra van szükség. Az írás némi poézissel kezdődik, de a vége egy hangos kiáltás. Vagy hangos kérdés.
Közben pedig jó pár alátámasztó tény és összefüggés.
Hosszú. Többszöri átolvasása javasolt.
Rend és Arány. A rend a helyes arányokon alapszik.
Emlékszem, egészen kicsi lány voltam, amikor édesapám egy képzőművészeti könyvből magyarázta nekem Leonardo da Vinci egyik alkotásán, hogy akkor SZÉP egy adott művészeti tárgy, ha az egyes, a tárgyat képező alkotóelemek RENDben vannak egymással. Azt magyarázta a konkrét festmény esetén, hogy a kompozíció az egymáshoz képest ARÁNYOSAN összeválogatott, a kompozíciót megalkotó, „elképzelt” formák, -például a helyes dinamikában váltakozó háromszögek-, által válnak számunkra széppé…
Ezeket az arányokat lehet persze tanulni is, de a ráérzés többet ér, és azt nagyban lehet segíteni azzal, hogy az ember (kislánya) általában szép tárgyakat nézeget vagy egy sűrű, természetes világban él.
Egy kertben is a -természetes- RENDezettség nem a körömollóval nyírt, steril gyepen, hanem a kertet alkotó különböző elemeknek, a térben és a fajtasokszínűségben megjelenő arányain múlik, amik még az időben is egy sajátos dinamikus „rendben” változnak az év és a múló idő során.
Mára ez a REND és ezek az ARÁNYOK borultak fel az ember és az élőlénytársai között.
Az ember aránya a többi élőlénytársához mérten jelenleg túl magas a földön.
Az emlősök 96%-a ma az ember (36%) és az ember által tartott haszonállat (60%), és csupán a maradék 4%-on osztozik minden más, vadon élő emlős, még a patkányokat is beleértve. Az elmúlt 50 évben a gerincesek 73%-al lettek kevesebben, a szárazföldön, a vízben és a levegőben egyaránt.
Az emberi mikrobiomnak jó esetben tízszer több mikrobát (baktériumok, eukarióták, gombák, archaeák, … ) kellene tartalmaznia, a mostani tudásunk alapján több ezer mikroba fajból összerakva. Ezek az élőlénytársaink nem feleslegesen vannak bennünk és rajtunk, hanem egy csomó olyan funkciót látnak el, ami nélkül az ember szó szerint nem maradna életképes. Ugyanis mi nem rendelkezünk ezekkel a képességekkel, amivel ők kisegítenek minket.
Ennek ellenére öljük az emberi mikrobiomot, nemcsak az antibiotikumokkal, hanem a vegyszerezett élelmiszerrel, a mérgezett levegővel és a mikroműanyaggal szennyezett ivóvízzel, és a mikrobáink minőségi éhezésnek hívott folyamatos éheztetésével.
A növényi mikrobiomnak, ami az élő talaj, egyetlen maroknyi mennyiségében annyi élőlénytársunknak kellene lennie, mint amennyi ember jelenleg él a földön. Nyolc milliárd.
Ugyanaz a mintázat: a növény sem direktben táplálkozik, hasonlóan az emberhez, csak az ő mikrobiomja egy talajba kiszervezett mikrobiom.
Ha ez a növényi mikrobiom nem áll rendelkezésre, akkor a növény csupán egy növénynek tűnő tárgy, valódi, éltető beltartalom nélkül.
De a talajt is öljük, az állandó forgatással és a folytonos vegyszerezéssel, műtrágyázással.
Most azt látjuk, hogy ha nem állítjuk meg a jelenlegi helytelen mezőgazdasági gyakorlatot, akkor mindössze 50-60 évre elegendő termőtalaj van, az egész földgolyót figyelembe véve, mert ma hihetetlen gyorsasággal gyorsan fogyasztjuk el az ezer, sőt százezer évek alatt képződő életet a talajban, amit már nem pótolunk. És nincs már honnan újabb, élettel teli termőterületeket létesíteni.
Nem mellékesen, a monokultúrás termesztés és az élelmiszer, amit én ma már inkább a vegyiparhoz sorolnék, egyre kevesebb növényfajból állítja elő az emberiség élelmiszerét.
A FAO 2019-es jelentése elég megdöbbentő, ami szerint az ember világszerte több mint 6 ezer növényt termeszt élelmezési céllal, de ebből csak 200 olyan van, amely jelentősebb szerepet kap az élelmiszergyártásban, és mindössze kilenc növény adja az összesített termés kétharmadát! És a tendencia további csökkenést mutat.
Nesze neked változatos táplálkozás!
Most egy kicsit vegyük számba, hogy ki mindenki foglalkozik az Emberi Élethez szükséges Élettel jelenleg. Ki támogatja azt? Nem azt mondom, hogy létrehozza, mert az élet önmagát hozza létre, az ember azt csak elrontani, esetleg valamennyire segíteni tudja. Leginkább azzal, hogy nem avatkozik be túlságosan, legfeljebb az arányokon igazít, de azt is nagy odafigyeléssel és finom érzékenységgel.
Azaz nem a fotelben, vagy íróasztalnál ülőkre gondolok, akik csupán beszélnek az életről ilyen vagy olyan formában, -egyre több ÉLETSZERŰTLEN szabályt hozva-, hanem azokra, akik tevőlegesen is az élet létrejöttén és/vagy védelmén dolgoznak. Nem technológiákkal, nem vegyszerekkel, nem gyógyszerekkel, nem szabályzással vagy kontrollal, és nem okostelefonos appokkal.
Legelső sorban, legnagyobb számosságban a mezőgazdaságban dolgozókat lehet ide sorolni.
(A földi életnek most azon részét veszem számba, amit az ember önmaga számára hasznosítani tud, és amire direktben szüksége van. A biomassza többi része is pont ugyanilyen fontos, hiszen az élet szempontjából nélkülözhetetlen: pl. a nem ehető növények, gombák, baktériumok, ízeltlábúak, puhatestűek, stb. De ez a biomassza majd alkalmazkodik a felborult egyensúlyhoz. Esetleg nélkülünk.)
A mezőgazdaságban dolgozók mellé lehet sorolni az erdészeket, az édes- és sós vízi haltenyésztőket, a gyakorlatban dolgozó természetvédőket, kiket még?
Az állatkerti és állatmenhelyi dolgozók száma elenyésző, mint ahogyan az általuk képviselt élőlények száma is. Egyébként sem a természet ehető részével foglalkoznak.
Nincsenek pontos adataim az erdészek és gyakorlati természetvédők számáról, de nem lehetnek túl sokan.
Azaz marad a mezőgazdaság.
És a lakóházak melletti kerteket gondozó magán-, és a városi, közületi zöldfelületeket gondozó emberek. Már ha számottevők egyáltalán. Sajnos nem igazán, pedig lehetne. A kényelem kiölte ezt a szó szerint kéznél lévő adottságot.
Ha a fejlett világot vesszük (mert mi ezért a földrészért vállalhatunk felelősséget, másért nem igazán), ezen belül is kis hazánkat, akkor
még a huszadik század elején is a lakosság nagyjából 60%-a a mezőgazdaságban dolgozott. Ma ez a szám nem éri el a foglalkoztatottak 5%-át sem, és ebben benne vannak a mezőgazdasági gépeket, vegyszereket és műtrágyákat értékesítő személyek, és az irodai támogató személyzet is.
Biztonsággal kijelenthető, hogy az Ember számára direkt módon hasznosítható Élettel/Élelemmel valamilyen módon érintkező (azt még nem okvetlenül védő és támogató, hiszen az ipari mezőgazdaság is ide tartozik) emberek száma nem éri el a dolgozó lakosság 4%-át, beleértve mindenkit, aki a természettel a valóságban dolgozik.
Az egyszerűség kedvéért legyen ez 4%.
Ennek a 4%-nak kellene valódi élettel/étellel megtámogatni az összes többi embert, aki ugye a maradék, azaz 96%.
(Milyen érdekes, hogy ugyanaz az arány(talanság), mint a fentebb említett emlősök esetében…hmmm… de, ha továbbolvasunk, lesz ez még sokkal rosszabb is…)
Nem csoda, hogy ez a 4% nem képes biztosítani a tiszta és megújuló életet, élelmet a többiek számára. Nem is teszi.
Ennek a 4%-nak ugyanis alig 1, max 2%-a (azaz a foglalkoztatott lakosság 0,04-0,08%-a, számokban már inkább le sem írom, annyira fáj…!!!) folytat olyan mezőgazdasági gyakorlatot, ami nem öli meg a természetet, és az ember számára tápanyagdús élelmet állít elő.
Azaz regeneratív, biodiverz, talajmegújító gazdálkodást.
Mivel ez a foglalkoztatottak száma, ettől biztosan jóval kevesebb a gazdaságok száma.
És mivel ezek kisgazdaságok, ezért a gazdálkodott összterületre vetített arányuk még ettől is kisebb lehet.
Azaz szinte egyetlen maroknyi ember. Pár száz.
Nem mellékesen jegyzem meg, hogy ez a maroknyi ember meg sem tud élni csupán ebből a tevékenységéből, hiszen ez az egyik legrosszabban fizetett munka. A városokban bármilyen munkát végzők pénzbeli juttatása a többszöröse az ilyen életerő-értéket teremtő dolgozóénak…
A 4% maradéka, ami a túlnyomó többség, és ami nagyrészt ipari mezőgazdaság, pedig egyre nagyobb gépekkel, és egyre több vegyszerrel dolgozik, hogy egyáltalán az élethez hasonlító valami létrejöjjön a munkája során. Ami persze nem Éltető Élet, emellett ezzel a tevékenységével hihetetlen gyorsasággal öli ki az Élőlénytársainkat. És úgy általában az Élő környezetet.
Ha valaki most esetleg azzal a gondolattal jönne elő, hogy sebaj, majd importálunk éltető életet/élelmet külföldről, sajnos nincs már honnan.
Naponta (!) 1000 paraszt- és kisgazdaság szűnik meg az EU-ban. Az adat egy német szaklapból származik, nem én találtam ki.
De pontosan tudom az okokat, mert ebben élek én is.
Javasolnék egy rövid kiruccanást Andalúziába vagy Pugliaba – ezek, az azelőtt éléskamrának számító térségek teljességgel elestek az élet szempontjából… de persze ott van még Dél-Amerika, érdemes egy rövid pillantást tenni az Amazonas térségére, hogy mit művelt ott az ember!
Az életet megtartó mezőgazdálkodás messze nemcsak egészséges élelmet ad az embernek.
Természetesen köti meg a CO2-t a talajban, tartja meg a vizet, közepes vagy nagyobb léptékben komoly szerepe van/lenne a lokális esők kialakulásában, és a hőmérséklet ingadozásokat is jelentősen tompítja. Egyensúlyt teremt. Ingyen.
És mindezt nem több technológia bevetésével.
Igen, itt a baj. Nincs benne gyártás, nincs benne üzlet. Ezért nincs, ezért sincs értéke.
Vajon RENDben vannak-e ezek az arányok? Vajon a valamilyen munkát végző lakosság 99,9x%-a (a fentebb kiszámított 0,04-0,08 %-on felüli rész) valóban a jelenleg kialakult helyzethez szükséges és hasznos tevékenységeket végzi?
Mindenki? Tényleg mindenki? Mindenki valódi értéket teremt?
Annyira fontos az a munka, amit ebben a jelenlegi helyzetben, naponta végez?
És mostanában még azt is ezen a maroknyi emberen kérik számon, hogy a munkáján felül tanítson is, hogy nyitogassa a szemeket, adjon irányt.
Tapasztalom. Szívesen csinálom, de valahogy hiányzik a másik oldal igyekezete. Azt tapasztalom, hogy egy pont után az jön, hogy “ezt most inkább már ne, innen ne mondd tovább…” Általában akkor jön ez a mondat, amikor a hallgatónak önmagának kellene átgondolni, megmozdulni, váltani, változtatni…és ebben a pillanatban elkezd szelektálni, innentől már csak azt hallja meg, ami pont a többiekre vonatkozik…
És még mi mindent kellene ezen pár száz embernek vállalni?
A többi 99,9x %- ért, akik túlnyomó többsége csak várja, hogy valaki más oldja meg helyette az ő alapvető életszükségleteinek a megfelelő kielégítését?
Nem kellene ezt nagyon gyorsan átgondolni? Az ÉRTÉKEKet és ÉRTÉKELÉSEKet?
Ez a maroknyi ember nem fog kimenni az utcára, érdek-érvényesíteni.
Nincs ideje rá, és egyébként pedig végzi csendben, alázattal a munkáját.
Meg sem töltené még egy kisváros főterét sem.
Egyébként: ha utcára menne, kapna bármilyen támogatást azoktól, akikért tulajdonképpen teszi a mindennapos dolgát? Kötve hiszem.
Ha nem is az élőlánytársainkért, – hiszen mára már ÖNzővé vált az Ember -, akkor legalább az ember megmaradásáért nem kellene SÜRGŐSEN átgondolni az értékeket és az értékeléseket?
Vagy inkább kivárjuk a 50-60 évet, és elmegyünk a falig? Amit egyre betegebben fogunk tölteni, testileg és lelkileg is?
Gépre kapcsolt, műélelmiszeren vegetáló „élet” talán lehetséges lesz. De tényleg ez a cél?
Végül is most pont oda igyekszünk, a technokrata, virtuális világ rohamos építésével, a mesterséges intelligencia istenítésével, a műélelmiszerekkel kapcsolatos érzékenyítéssel, a rovarfehérje-gyárakkal, ahol a rovarokat pont ugyanolyan monokulturás, gyógyszerezett, vegyszerezett farmokon fogják tenyészteni, mint az elátkozott szarvasmarha testvéreiket. De a transzhumanizmus már érzékelhető elfogadtatása is ugyanezen útnak a része. Nincs szükséged biológiai életre. Csak a baj van vele, de tényleg.
Csakhogy a felsoroltak működtetéséhez meg nem lesz nem elég energia, se nyersanyag.
Mert ezekből is igencsak szűkösen állunk.
Se a mesterséges intelligenciához, se a transzhumanizmushoz, de még a műparadicsom- vagy műhúsgyárhoz sem lesz elég energia.
A természet adta, természetesen megújuló megoldások meg nem tetszenek. Ha tetszenének, akor értékelnénk.
Értem én, hogy ma már nem elég progresszív és elegáns, ha valami olyasmivel foglalkozik az ember, ami nem színtisztán emberi értelem által alkotott dolog…
Igen, az életvédő gazdálkodó ki van téve a természet kénye kedvének, együttmőködésre van kárhoztatva, nem tarthat minden a kontrollja alatt. És igen, még a kezét is bepiszkítja. De tényleg a természet a legnagyobb ellenségünk?
Ma nem kap elég tiszteletet az életet védő gazdálkodó. Mert nem eléggé magasztos, és nem eléggé kifinomult, amit végez. Nem eléggé “emberhez méltó”.
Ebbe az írásba sajnos nem fér bele, hogy amúgy mennyire, de mennyire téves ez az elképzelés! A komplex gazdálkodói lét ugyanis ritka módon képes egyensúlyban tartani a „test/szellem/lélek” hármasát.
Csak életben kellene tartani ezt az életformát.
Még egy szempont a rengetegből, átgondolásra.
A már megváltozott, és egyelőre sokkal nagyon hektikusságot mutató klímában is pont a kisgazdaságok lennének ellenállóbbak.
Lennének, ha majd lennének.
Miért gondolom ezt, sőt vagyok benne egészen biztos?
Mert a kicsiket nem a külső támogatási rendszer, hanem a saját, belső természetes ösztönző rendjük tartja fent. A jelenlegi hektáronkénti évi 70 000 Ft támogatás csak a nagyoknak jelent segítséget. A komplex, de kis területen működtetett gazdaságoknak inkább csak nyűg ez a rendszer. És egyre nagyobb nyűg. Ugyanis legalább 6-7 helyre kell jelentenie, mindenféle, a normális élettől elrugaszkodott adatsorok küldözgetésével. És az -értéket nem igazán teremtő- ellenőrökből érzékelhetően egyre több van. Sokasodnak. Csak a múlt héten kaptam 3 új azonosítót, 3 új rendszerbe. Már olyan is volt, hogy az ellenőr és azok ellenőrei is kijöttek hozzánk, ez történt, pár hete. Az egyik csapatot én fizetem, mert kell a minősítés, a másikat meg mi, ti meg én fizetjük, az adófizetőként. Persze tetszett nekik, amit nálunk láttak, mert nem sok ilyet láthatnak. Nekünk meg sok előkészületi napunk ment rá, még csak elképzelni sem tudja senki, mennyi felesleges adatot gyártunk. (Németországban 6 millió ember dolgozik már a közigazgatásban. Hová tartunk?).
A kisgazdaságok mindig több lábon állnak. A gazda józan esze és tapasztalata diktálja ezt, nem egy felsőbb szerv. Ha egyik növény nem vagy keveset terem, akkor terem a másik. Minden, kevésbé szervezett világban ezt látom, mert figyelem, hogy milyen példák lehetnek alkalmasok a követésre: Kelet-Afrika, Közép-Amerika, Ázsia bizonyos területei, amelyeket még nem lustított el a jólét, és megmaradt valamennyire az kiegyensúlyozottság a birtokstruktúrában.
A kisgazdaságban sokkal széleskörűbb és egyben részletesebb is a tudás a saját területi és egyéb adottságokról. Még egy hektáron belül is vannak jelentős adottságbeli különbségek, tudom, miről beszélek, és használom is ezt a tudást. Állandóan tanulva és finoman alakítva azt a robusztusabb, reziliens állapot felé. Az életvédő mezőgazdaság tudás-alapú, és sok megfigyelést igényel. De ez nem a precíziós mezőgazdaság, ami megintcsak nem a teljes komplexitásában nézi az élet szövetét, hanem az innováció mindenszentségében legyártott technológiához teremt felhasználási, azaz eladási lehetőségeket. Apró részekre ad választ, de ezek nem sokat érnek, az egész nélkül. Viszont sokat el lehet adni belőlük, hiszen erre támogatást is kaphat a (nagy)gazda.
A nagygazdaság a tehetetlensége miatt nem fog tud tudni gyorsan váltani. Már csak azért sem, mert a technológiára épít, és ha már egyszer megvette a drága gépeket, akkor azokat fogja használni. Ha meg már nem szeretné, nem fogja tudni eladni, mert akkor már másnak sem kell majd... Ezt a gondolatot nem is folytatom tovább: milyen egyéb következményekkel jár ez… De a döntéshozatali mentalitás is más egy rugalmatlan, nagy szervezetben. Szerintem ezzel sem mondtam semmi újat, aki ilyen munkahelyen dolgozik, gondoljon csak bele, hogy egy ugyanolyan bürokrata, rugalmatlan cégre bízza a saját élelmezését, mint ahol most épp ő dolgozik…
A nagy amplitúdójú, éghajlat- és időjárásbeli változásokra az egyetlen megoldás a sokszínűség. Amire pont a természet tanítana. Ha hagynánk.
De nem tanulunk, mert nem is figyelünk.
Majd megoldja valaki más.
De ki lesz az? Nézzük végig még egyszer a szereplőket…
Az a maroknyi kistermelő, akikből már egyre kevesebb van, mert se felül, se alul, se középen nem értékelik a munkájukat? Se anyagilag, se elismeréssel, se megértéssel?
Vagy a nagygazdaságok, amik még mindig az “alacsony költség-magas bevétel-sok támogatás” bűvöletében ölik ki az utolsó életet Földünk talajaiból, teljesen hasznavehetetlenné téve azt, most már sajnos nagyon is belátható időn belül?
Vagy az MI-vel felturbózott, és agyon-technologizált zöldség-, gyümölcs- és húsgyárak, amik az első energiakrízisnél mind leállnak majd? Esetleg az energia és nyersanyagárak drasztikus emelkedése miatt olyan áron adják majd a termékeiket, hogy azt ember ki nem fizetheti?
Vagy a szabályzás, ami a rugalmatlanságával teljes kontrasztban áll az élet természetes dinamikájával, és lekövetni sem bírja, nem hogy segíteni? Különösen majd ami most jön, amikor senki sem tudja előrejelezni, hogy mit hoz pontosan az egyensúlyt vesztett bolygó, és a klímaváltozás? Egy íróasztaltól nézve teljesen logikusnak tűnik, hogy ha valaki 1 dolgot csinál, annak 1 helyre kell jelenteni (monokultúra), aki meg 20-at, annak 20 helyre. Ez a logika viszont köszönőviszonyban sincs a természetes egyensúlyi környezet működésével. és azokat bünteti, akik komplex, fajtasokszínű gazdálkodást folytatnak. Persze, hiszen a rendszerek, a szabályok kitalálói sohasem gazdálkodtak, viszont, mivel nagyon innovatívak, és az emberi kontroll mindenségében hisznek, és magasan értékelt a munkájuk…
Vagy a burjánzó szabályzást végrehajtó, gombamódra szaporodó ellenőrök és drágán megírt és még drágábban üzemeltetett, életszerűtlen rendszereik, amik csak arra jók, hogy a gazdálkodását minden megmaradt erejével még folytató termelő utolsó csepp vérét is kiszívják? Hozzáadott érték nélkül?
Vagy a vadászó-, gyűjtögető ember, akinek már nincs mit és hol se vadászni, se gyűjtögetni? Lásd 4% vadon élő emlősök, az írás elején?
Ha tudja valaki a választ, szóljon. Örülni fogok neki, ha én valamiért rosszul látom a helyzetet, és akár részleteiben hibásak a meglátásaim, akár valamiért nem látom a huszárvágásos megoldást. Megnyugodnék, és békésen, boldogan tölteném az életem hátralévő éveit, az élőlénytársaim társaságában.
De addig marad a kérdés.
Ki fog enni adni? És mit?
Szeretettel, Márti
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.