Friss pesztó reteklevélből, pünkösd ünnepi reggelére
A mindennapi Spiritus Sanctus
Először jöjjön a recept, ha valaki csak arra lenne kíváncsi.
Az olasz stílusú pesztót a retek leveléből, az éppen felmagzani készülő spenótból, a tavaly ősszel elduggatott fokhagymából készítettem, szűretlen olivaolaj és kézzel aprított, szárazon pörkölt dió hozzáadásával, végül mindezt rusztikusra őrölt sokszínű borssal és sóval fűszereztem. A mangalicazsíros kovászos kenyeret a helyi pékségből hoztam, a burrata sajtot a másik falu kisboltja árusítja. Utóbbit helyettesítheti (és nálam szokta is) a félbevágott lágytojás, és az olivaolajat is bátran le lehet cserélni: hidegen sajtolt tökmagolajjal szerintem még finomabb lenne. Legközelebb azzal készítem.
Az egész folyamatból a zöldek mosása tartott a legtovább.
Ez az eredetileg mozsárban zúzott zöld szósz (pestare=zúzni) hasonlít a „salsa verde”-hez, ami igazából csak a savasságában különbözik a pesztótól: olajos magvak helyett inkább savanyú uborka vagy citromlé kerül bele. A salsa verde a német nyelvterületen Grünne Sosse, és úgy tudni, hogy Goethe kedvencei közé tartozott. Erről írtam már a Patikakert Tudástárában, évekkel ezelőtt. Arról is biztosan írtam valahol, hogy Goethe áldott tehetség volt, nem csupán a történelem egyik legnagyobb költője, de író, grafikus, kiváló természettudós, művészetteoretikus, jogász és politikus is volt - egyetlen fizikai személy megtestesülésében.
Egy ilyen reggelit semmilyen pénzért nem lehet megvenni. Talán egy Michelin csillagos étteremben felszolgálják neked, olyanban, aminek saját veteményeskertje van és frissen szedik hozzá a zöldeket. Ebben az esetben a te történeted a rendeléssel kezdődik, és egy udvarias ceremónia végén a számla kifizetésével be is fejeződik. Nagy büszkeség lehet kifizetni a magas számlát: bizonyíték, hogy megállod a helyed a világban.
De sokat veszítesz is, mert a történet legjobb részei a kertészé és a séfé, higgy nekem.
Tudom, mert én vagyok a kertész és a séf, egy személyben.
A reteknek, fokhagymának, spenótnak és nekem van KÖZÖS IDŐNK. Van közös múltunk, jelenünk és jövőnk is. Vetés, ültetés, locsolás, gondoskodás, betakarítás, az élelem kitalálása és elkészítése, aztán pedig a „vérré válás” bennem, a sok idegenlégiós aprólény barátom segítségével - ez mind, mind önmagában egy külön történet, amelyben benne vagyok.
Mind egy-egy külön tapasztalás.
Az én saját tapasztalásom.
Nekünk, ebben a kicsi, de nagyon színes csapatban van KÖZÖS TERÜNK is. Amiben együtt mozgunk, együtt fejlődünk - egy ideig biztosan.
Próbálom mindezt magyarázni a városi életet élőknek. Igyekszem.
De a megélés, a tapasztalás hiányában, csupán szavakkal ezt nehéz, sőt, talán lehetetlen átadni.
A városi embernek ma rengeteg tudása van. Látom, mennyire fárasztja a sok okos embert a felhalmozott tudás, adat és információ. Végtelen, egyre nehezedő zsákokban csak gyűlik, de az eredmény azt mutatja, hogy végül a rengeteg tudás mégsem visz eredményre. Persze van, aki ki tudja fizetni a számlát a menő étteremben, ahol friss reteklevél pesztót szolgálnak fel, talán jobban átgondolt, művészibb tányérkreációban, mint a mi mai reggelink volt.
Hiányzik a tudás élővé tétele: ami a tapasztalás lenne.
Nincs hol életet lehelni belé. Már igény sincs rá: az is elfelejtődött.
A városi életet élő ember ilyenkor azt gondolja, hogy a még több tudás, a még több iskola, kurzus és konferencia, esetleg tisztázó beszélgetés majd segít megoldani a növekvő feszültséget. Sajnos úgy tűnik, hogy nem: egyre tovább nő a teher, jön a kiégés, a krónikus kedvetlenség, az enerváltság.
Ma pünkösd első napja van. Ezért is az ünnepi reggeli. Bár nálam végül is minden nap pünkösd van.
A kereszténység három nagy ünnepe közül ez a legkevésbé megértett.
Túl elvont. Sokféle kifejezés kapcsolódik hozzá, olyanok, mint „a Szentlélek cselekvő munkája, ami átélhető”, de ide tartozó fogalom például a karizma is. Szerintem ugyanebbe a kategóriába tartozhat az intuíció és a tehetség is, talán még a bölcsesség is, bár a teológusok ezeket valószínűleg vitatnák.
Édesanyám 12 éve, pünkösd előtt egy nappal hagyta itt a fizikai létet. Ez év augusztusában lenne 100 éves.
Én a halálakor sejtettem meg valamicskét abból, hogy mit is üzenhet valójában a pünkösd. A Spiritus Sanctus.
Anyukám bármibe kezdett, azt meg is csinálta, mégpedig jól és szépen.
Mindent szívvel és lélekkel csinált. Örömét lelte az emberi léptékű, apró alkotásokban.
Úgy gondolom, hogy anyukám ereje a kérésben volt: sosem félt kérni, és el is tudta fogadni a felülről jött segítséget.
Mindennapi cselekvésre tudta váltani a veleszületett tálentumot, a kért útmutatásokat, és a kapott üzeneteket.
Mindezt tapasztalásokká konvertálta.
Szükség van a tudásra, de a tudás vég nélküli gyűjtése a könyvtárak és a múzeumok feladata.
Mi a különbség a tudás és a bölcsesség közt?
A tapasztalás.
Ez utóbbi ma hiánycikk.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.