Ha kicsit meg szeretnél nyugodni ebben a zavaros világban, gyere nézd meg, mit üzen nekünk a 90 éves kanadai nyugdíjas tanítónő

Meghívó a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül játszott "Agatha virágzó almanachja" c. filmre

Jan 05, 2026

Égerlevelű fanyarka naplementében, a Patikakertben.

2026. január 24- és február 1. között immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a BIDF (Budapest International Documentary Festival), a legnagyobb hazai nemzetközi filmfesztivál.

Megtisztelő felkérésnek teszek eleget azzal, hogy a 33 versenyfilm közül az egyiknek én lehetek a civil nagykövete. Ismert közszereplők vállalták a nagykövetségét a BIDF 2026 Fesztivál, 33 versenyben és 7 versenyen kívüli dokumentumfilmjéneknek.

Amiket Ti is megnézhettek, mind, egytől-egyig! Sőt, szavazhattok is rájuk! (Link a Fesztivál programjára itt)

A film, aminek boldogan vagyok én a szószólója, egy kanadai alkotó filmje, „A kezedben a tudás jövője” szekcióban kapott helyett. Alkotója Amalie Atkins, multidiszciplináris művész, aki Saskatoonban, Saskatchewanban él, Kanadában.

A film címe: Agatha’s Almanac (Agatha virágzó almanachja), egy 90 éves tanárnő egyszerű napjairól szól.

Ne várjatok kalandokat, ez a film más miatt különleges.

Megdöbbentő volt számomra, hogy mennyire közel áll hozzám a film minden egyes porcikája. Most csak egy párat említek belőlük.

A film a -szintén tanár-, szüleimet hozta vissza, sokféleképpen. Az egyik ilyen filmszereplő a dinnye, amit édesapám szülei termesztettek, száz éve is van annak lassan. Kiskoromban édesapám arról mesélt, hogy nőtt olyan óriási dinnyéjük is, aminek az ügyesen kivájt héjában, ő, kisfiúként el tudott bújni. Kiskorában hetekig őrizte a dinnyét, kint a mezőn, egyedül, és az édesanyja minden nap friss lecsót, hozzá kovászos kenyeret hozott neki. A felelősségteljes feladat, a jó levegő, a tiszta, egyszerű, de tápláló étel teljesen meggyógyította a kisfiút, aki még az iskolában kapott el, egy akkor gyógyíthatatlannak vélt betegséget.

Hittem édesapámnak. És azóta tudom, hogy a világban igenis vannak csodák és vannak hősök.

Ilyen filmbéli elem a rézvirág is, ami szintén a szüleimhez köt. Mindketten szerették ezt a sokszínű, vidám, de határozott karakterrel rendelkező virágot, ezzel volt tele a házunk előtti előkert, és a szüleim mindketten, többször, többféleképpen megfestették. A Bodrogközben, ahol mi csutorának hívtuk a zinniát, legalább 8-10 ilyen különböző kép lóghat, valahol a falakon. És legalább ugyanennyi különböző elnevezése van a rézvirágnak hazánkban: hívják legényvirágnak, bírópálcának, menyecskevirágnak, katonavirágnak, kalaprózsának, debreceni rózsának, törökkontynak, dámakonytnak, vaskalapnak sőt, még ennél is többféle néven ismerik, ismerték, Szabolcs-Szatmártó Erdélyig.

Igazi színes egyéniség. Valódi túlélő.

És ilyen közös elem maga a helyszín, Saskatoon. Akkor találkoztam először az Amelanchier alnifolia-val, azaz a „saskatoon gyümölccsel” (magyar nevén égerlevelű fanyarkával), amikor tizenpár éve a Patikakertbe válogattam össze a bogyósokat, sok-sok tudományos cikkből merítve. Meggyőzött ennek gyümölcsnek a hatóanyag sűrűsége, az egészségünk védelmét szolgáló sokféle mikro-tápanyaga (vitaminok, antioxidánsok, antociánok, csersavak). Akkor olvastam, hogy kanadai őslakos indiánok csodanövénynek tartották az égerlevelű fanyarkát, amiből így aztán több száz bokor lett és van ma is a Patikakertben. (Megj.: 1) Hazánkban inkább a rokon mézalmácska terjedt el (A. lamarckii), ami szintén gyógyhatású, ezért abból is van a Patikakertben. Megj.: 2) Igazából az amelanchier nem is bogyós, hiszen a rózsafélék családjába tartozik, de a népnyelv bogyósként ismeri (“kanadai áfonya”), így mi is ezt használjuk inkább). Amúgy nem a növényt nevezték el Saskatoon városáról, hanem ez pont fordítva történt. Ebből is látszik, milyen fontosságot tulajdonítottak neki az ottlakók. Nem volt az olyan régen, amikor a világ nagy része még ismerte a növények gyógyító hatásait…
2025 őszén is kiültettünk újabb 420 picurka égerlevelű fanyarkát a Patikakertbe, megintcsak több fajtáját, mert ők ezt így, bandában szeretik. Ún. agroerdészeti módszerek szerint dolgoztunk, azaz a terület adottságait figyelembe véve, keresve nekik a legjobb helyeket a többi növényünk kapcsolatában, a fény/árnyék arány és a vízmegtartás szempontjából.

Itt, a Patikakertben megpróbálunk tárgyalóképesekké felnőni, és így megtalálni a gyorsan változó Természettel a lehetséges közös utat.
Semmi, de semmi garancia nincs rá, hogy kapunk esélyt.
De mi legalább megpróbáljuk.
Talán, ha sokan lennénk, ha sokkal többen lennénk, akik partnerként és nem ellenségként tekintenek a Természetre, akkor még adna nekünk egy lehetőséget. De amíg mi csupán csak győzni akarunk, addig hiába várjuk a békét és a nyugalmat.

A Saskatoon bogyó. Szemenként szüreteljük.

Vissza filmhez.

Agatha nem őslakos kanadai indián, neki más a története.

De Agatha valami olyan ŐSI ÉS ÖRÖK TUDÁST hordoz magában, hogy bevallom, potyogtak a könnyeim, amikor a civil nagyköveti kiválasztás folyamatában megnézhettem a filmet.
Tanítás ez a film. Kevés szóval.

Ez a film kiválasztott engem, pedig először azt hittem, hogy fordítva történt.

Ez a film messze nem csupán a kertészkedésről szól.
Mint ahogyan a kertészkedés sem csupán a materiális értelemben vett kertről szól.
Ez a film nem a múltba réved, hanem a jelennek és a jövőnek üzen.
Nekünk.
Finoman állít tükröt.

Érezni, tudni fogjátok, hogy miről beszélek.

Nagyon sok mindent írnék még, de inkább gyertek el, és nézzük meg együtt a filmet!

Én a 2026.1.25-e és a 2026.1.28-i vetítéseken biztosan ott leszek.

Annál is inkább, mivel sajnos az alkotó nem jöhetett el a fesztiválra, így a filmvetítés után én vállaltam a beszélgetést a moderátorral. És Veletek! Nem csak szorosan a filmről, hanem bármiről, ami a film kapcsán eszetekbe jut. (Nem kötelező ott maradni a beszélgetésre! :-) )