Nehéz kérdéseket kezdek el boncolgatni, és már most tudom, hogy nagyon messze nem jutok.
Hátha bennetek is megmozdítanak valamit. Lehet, hogy válaszaitok is vannak…
Segítségül hívok gondolkodókat, írókat, költőket, talán így jobban át tudom adni, mi is a kérdésem. Egyben vegyétek ajánlásoknak is.
Az első idézet Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök c. verséből van. De én most többet idézek belőle -majdnem az egészet-, nemcsak a szokásosan kiemelt egyetlen mondatot.
“Egyetlen parancs van, a többi csak tanács:
igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.
Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.”
A kérdésem, kérdéseim, amit a végén még konkrétabban megfogalmazok:
A fenti létra melyik fokán állónak gondolja, képzeli ma magát az ember?
Lehet-e büntetlenül -vagy hitelesen- “átugrani” fokokat, és törni csak egyenesen felfelé, már le sem nézve a földre?
A következő két idézetet egy számomra meghatározó könyvből vettem, mégpedig Richard Powers: Égig érő történet c. könyvből. Nagyon erőteljes könyv.
“Sosem értettem, hogy az emberi intellektus hamarabb alkotta meg az integrál- és differenciálszámítást, minthogy megértette volna, mire jó egy virág…”
“Az ember nem az a csúcsfaj, aminek képzeli magát. Más élőlények mondják meg, merre hány centi, azok csinálják a levegőt és eszik a napfényt. Nélkülük nincs semmi.”
Merthogy az ember még a virág működését sem ismerte meg, de csak tör egyre magasabbra a létrán.
Átugorja a virágot. Talán azért (kérdezem, nem tudom!), mert a virág (a viLág) azonnali és egyértelmű visszajelzést ad neki, ha valami helytelent tesz vele az ember. Elhervad, elpusztul. És ez a visszajelzés nagyon kényelmetlen tud lenni. Az ember nem szereti ezt, ezért ha lehet, kerüli. A létra magasabb fokain nem ilyen azonnaliak a visszacsatolások. (Az én hitem szerint legalább olyan figyelemmel vannak kísérve az ottani gondolatok és tettek. A virág egy jelzés: ha erre sem vagy képes, mégis hogyan akarhatsz többet?)
A következő tömör, sűrű kérdést Bányász József, teológus/író/gazdálkodó, Tejbánya, Gyergyóújfalu) tette fel. Szeretettel ajánlom a naponta megformált, lényegre törő gondolatait, amit a tehenek fejése és kiváló sajtjainak készítése között ír. Keressetek rá.
Van-e ég föld nélkül?
Érti az ember, hogy hol a helye, akár van, akár nincs?
Az alábbi levelet pedig pont a napokban küldte Jörg Alt német jezsuita szerzetes, válaszul a SZEMLÉLEK Magazin egyik munkatársa által feltett kérdésekre. A szerzetes részt vett a hazája klímapolitikája ellen tiltakozó 2022-es nürnbergi útblokádban, és emiatt jelenleg az egyhavi börtönbüntetését tölti éppen. (A levélre szintén Bányász József hívta fel ma a figyelmemet. Nincsenek véletlenek. Biztosan érezte ott messze, hogy segítségre van szükségem. Köszönöm.)
„Kedves Bitter Ákos,
Köszönöm levelét. Az a helyzet, hogy egy hónap alatt egyszer fogadhatok látogatót és kétszer telefonhívást. A börtön nem szép dolog…
Amíg börtönben vagyok, bizonyos okokból nem kívánok interjút adni.
Kérdései közül csak egyre szeretnék reagálni, mert a felvetés (mint annyiszor, úgy most is) nagyon bosszant: a papoknak a lelkek gondozásával kellene foglalkozniuk, és nem a politizálással.
Egy öreg bencés szerzetes egyszer azt mondta nekem: „A kegyelem a természetesre épít”. Vagy Bertold Brecht szavaival: „Előbb a has, utána a morál.”
Ha a klímaváltozás a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor hamarosan egyre inkább azzal a kérdéssel kell majd foglalkoznunk, hogy mit együnk és mit igyunk. Továbbá: a jámbor szavak nem fogják megszüntetni az éhezést. Isten nem fog hús- vagy mannaesőt küldeni az égből – ezt a problémát ugyanis mi okoztuk magunknak.
Vajon Jézus polgári engedetlenséget követne el az éghajlatváltozás miatt? Persze, hogy így tenne! Az egyes emberek jólléte miatt a szombati parancsolatot is megszegte.
Miért ne szegne meg ma is jogszabályokat, ha milliók túlélése a tét?!
Jézust nem azért ölték meg, mert jámbor módon prédikált, hanem mert a korabeli hatalmasok úgy érezték, fellépése fenyegeti őket.
Azt javaslom a magyaroknak, hogy olvassák el az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentéseit: minden, ami bennük szerepel, éppen most történik – csak sajnos sokkal gyorsabban, mint ahogyan várták.
Boldog ünnepet!
Jörg Alt SJ”
És végül az én két kérdésem:
Rábíznád a lelked ápolását olyan valakire, aki azt sem vállalja, hogy fél évre elköteleződjön egy igénytelen paradicsomnövény ápolása mellett? Nem azért, mert nem tehetné meg. Megtehetné. De neki “ez túl nagy kötöttség”, meg egyébként is nyáron 2-3 hétre elutazik, és kire bízná a locsolást? Ó, mennyit hallom ezt! “Márti, nekem nagyon fontos érték a szabadság! Tudod: a szellem és a lélek szabadsága!”.
Nem a paradicsomnövény szabadsága, nem a Te szabadságod, hanem ő szabadsága.
Legyél Te is szabad! Mondja nekem. Neked.
Rábízod-e magad? Valóban ő az, akitől lélekről, emberségről, alázatról, elköteleződésről szeretnél Te tanulni?
Természetesen fordítva is kérdezem:
Rábíznád-e a fizikai létedet olyan valakire, akinek nincsen lelke?
Egy gépre, aminek rengeteg ugyan az információja - még rólad is-, de igazából Te csupáncsak egy kiszámítandó és elvégzendő feladat vagy a számára. Semmi más. Nem tud rólad semmit és nem is érdekli.
Akarnál-e egy ilyen valamitől függni?
Ezek az én kérdéseim mára.
Még egy kis olvasnivaló, a szorgalmasaknak. Talán találtok benne válaszokat. Én találtam.
Jób Könyve 38
Isten maga áll elő, hogy meggyőzze Jóbot hatalmáról, bölcsességéről és irgalmáról
38 Ekkor így felelt az Úr Jóbnak a forgószélből:
2 Ki akarja elhomályosítani az örök rendet tudatlan beszédével?
3 Nosza, övezd föl derekadat férfiasan,
én majd kérdezlek, te meg taníts engem!
4 Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem?
Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
5 Ki határozta meg méreteit, ugyan tudod-e?
Ki feszített ki fölötte mérőzsinórt?
6 Mire alapozták oszlopait,
és ki helyezte el sarokkövét,
7 amikor együtt vigadoztak a hajnalcsillagok,
és ujjongtak az istenfiak?
8 Kicsoda zárta el ajtókkal a tengert,
amikor előtűnt, és kijött a föld gyomrából;
9 amikor felhőbe öltöztettem
és sűrű homállyal takartam be;
10 amikor megszabtam határait,
zárat és ajtókat helyeztem rá,
11 és azt mondtam: „Eddig jöjj, és ne tovább;
ez itt ellenáll kevély habjaidnak!”?
12 Parancsoltál-e a reggelnek, amióta élsz?
Vajon te adtál-e helyet a hajnalnak,
13 hogy belefogóddzék a föld széleibe,
és lerázza róla a gonoszokat?
14 Átváltozik, mint agyag a pecsét alatt,
és úgy áll elő a föld, mint aki felöltözött.
15 Így veszi el a gonoszoktól a világosságot,
és összetöri a fölemelt kart.
16 Eljutottál-e a tenger forrásáig,
bejártad-e a mélység alját?
17 Megnyíltak-e előtted a halál kapui;
a halál árnyékának kapuit láttad-e?
18 Áttekintetted-e a föld szélességét?
Mondd meg mindezt, ha tudod!
19 Melyik út visz oda, ahol a világosság lakik,
és a sötétségnek hol van a helye?
20 Vissza tudod-e vinni határai közé,
ismered-e a házába vezető utat?
21 Tudod te ezt, hiszen akkor születtél;
napjaid száma igen nagy!
22 Eljutottál-e a hó raktárához,
vagy a jégeső raktárát láttad-e?
23 Fenntartottam azt a szükség idejére,
a harc és a háború napjára.
24 Melyik út vezet oda, ahol szétoszlik a világosság,
és honnan terjed szét a keleti szél a földön?
25 Ki hasított nyílást a záporesőnek
és utat a mennydörgő villámnak,
26 hogy lehulljon az ember nélküli földre,
a pusztaságra, ahol senki sincsen;
27 hogy megitasson pusztát, sivatagot,
és hogy zsenge füvet sarjasszon?
28 Van-e atyja az esőnek,
és vajon ki nemzette a harmat cseppjeit?
29 Kinek méhéből jött elő a jég,
és ki szülte az ég daráját,
30 amikor megkeményednek a vizek, úgy, mint egy kő,
és bezárul a mélység színe?
31 Összekötheted-e a Fiastyúk szálait,
vagy a Kaszáscsillag köteleit megoldhatod-e?
32 Az állatöv csillagait előhozhatod-e a maguk idejében,
a Göncölszekeret forgathatod-e fiaival együtt?*
33 Ismered-e az ég törvényeit,
vagy te határozod-e meg uralmát a földön?
34 Fölhat-e hangod a felhőkig,
hogy vizek áradata borítson el téged?
35 Kibocsáthatod-e útjukra a villámokat,
és mondják-e neked, hogy itt vagyunk?
36 Ki helyezett bölcsességet a sötét felhőkbe,
és az égi jelenségeknek ki adott értelmet?*
37 Ki számlálta meg a felhőket bölcsességében,
és ki üríti ki az ég tömlőit,
38 ha megkeményedik a föld, mint a rög,
és összetapadnak a göröngyök?
…és folytathatod Jób 39, Jób 40, Jób 41 és Jób 42-vel.
Ha szeretnéd.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel a Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
3. Van-e ég föld nélkül? Nincs! A kérdés nagyon jó, órákig lehetne róla beszélgetni.
2. kérdés - ha a virág működésének megértése ugyanakkora fontosságot kapna mint a differenciálszámítás, akkor az emberek nem távolodnának el annyira a természettől. A teremtett világ csodái helyett az emberi elme vívmányait előtérbe helyezni hiba, és ez egy olyan manipulált folyamat amit szerintem egyre többen vesznek észre.