Az Élet őszi töménysége.
Elbeszélés, szabadság, felelősségvállalás, elköteleződés.
Az ősz a sűrűsödés ideje, nem az elmúlásé. Hogy ezt elhiggyük, elég eltölteni a kertben pár órát. Vagy a pincében, kamrában, ha van. Ha az nincs, akkor a konyhában, az ősz terményeivel dolgozgatva.
A fák levele ilyenkorra már nagyrészt lehullott. Megdöbbentően gyors a változás, a levelek színeváltozása alig pár nap alatt történik meg. Az avar ilyenkor hirtelen összeesik, az egykor dús lombozatnak tűnő térfogat elképesztően lecsökken. Az avar azonnal korhadásnak indul, nem csoda, hiszen már ott várják a feldolgozó munkások. Nem rothadás ez, mert az más. Olyan is van, de a kettő között óriási a különbség!
Ez a komposztálás lényege is. Aerob, anaerob. Érdemes tudni.
Az avar tápanyaggá válik. Mások által és a legtöbbször mások számára. Bár az avar a fa tulajdona, mint ahogy azt Gyulai Iván mondja. Hozzáteszem, hogy egyedül a fa sem menne vele semmire, tulajdon ide vagy oda.
Szinte szemmel látható a folyamat. Majdnem ugyanolyan gyors, mint tavasszal az élet zöld berobbanása. De azt valahogy jobban észrevesszük. Az őszi átalakulást nem annyira. Azt valamiért nem szeretjük, talán mert az elmúlásra emlékeztet minket, de csakis azért, mert már nem értjük az elmúlás fogalmát. Nem tudjuk megélni, hiszen régóta kerüljük a vele való szembesülést. Könnyebb lenne a lét, ha ezt nem tennénk.
A betakarított gyümölcsökben a cukortartalom olyan magas, hogy - természetesen nem csak úgy magától, hanem a már lesben álló milliárdnyi aprócska élőlénytársaink segítségével- a betakarított puha héjú, vegyszeres védelem nélküli gyümölcs azonnal erjedni kezd. Pár óra alatt beindul az alkoholos és/vagy ecetes erjedés, de ha nem figyelünk eléggé, akkor épphogy a penészgombák jutnak élelemhez. Nekik is joguk van az élethez. Bármi is történik, minden elképzelhetetlen intenzitással megy végbe. Igyekezniük kell az apróságoknak, hiszen nemsokára beüt a hideg.
A hibernáló hideget a paránylények sem kedvelik, ezért még gyorsan meg kell tölteniük az aprócska pocakokat. Szaporodni kell, túlélni, túlélni, átadni a géneket.
Megmaradni kötelesség.
Ez alapvető törvény. Érdemes nekünk is tanulni belőle.
Az anyagsűrűség ilyenkor exponenciálisan nő. Szinte láthatóan.
Csak szagolj bele ilyenkor a levegőbe. Hajolj le a talajhoz.
A konyhapulton, a nyári zöldségek habkönnyű, gyors erjesztését felváltja a nehéz, rostos káposztafélék és gyökérzöldségek, esetleg száraz hüvelyesek hosszas fermentálási folyamata.
Ebben az időszakban minden valahogy töménnyé válik.
Az érzések is.
És persze a gondolatok.
Ilyenkor jön el a kinyilatkoztatások időszaka.
Amikor elemi erővel törnek elő az emberből, vagy ember lányából ;-) az esszenciális kijelentések és felismerések. Amiket nem kell magyarázni, vagy hosszú bizonyítási eljárásoknak alávetni. Nem szükséges felesleges adatokkal vagy statisztikákkal, elemzésekkel alátámasztani.
Az állítások egyszerűen úgy igazak, ahogy vannak.
Intuitívek: mélyről jönnek és ezért mélyre mennek.
Önmagukban, egyszerűen, pőrén.
Már mondtam, és valószínűleg még sokszor előhozom, hogy az Élet egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyenné mi alakítjuk.
…egy ember mindig történetek elbeszélője, tulajdon történeteitől és mások történetein keresztül lát mindent, ami megesik vele, és úgy próbálja élni az életét, mintha elmondaná. A modernitás egzisztenciális válsága, mint a narráció válsága, azon alapul, hogy az élet és az elbeszélés elszakadnak egymástól.
…A bármi áron “egészségesnek” megőrzendő vagy “optimalizálandó” élet nem más, mint túlélés.
Elbeszélés formájában észlelni boldogító. Minden egy jól formált rendbe illeszkedik.
(Byung-Chul Han: A narráció válsága)
A minap nem volt nálunk áram, egy hosszabb karbantartás miatt.
Izgulás helyett -a 15 darab, 500 literes fagyasztó tartalmáért, amiben a Patikakert következő egy évi jövője van, fekete bogyós gyöngyök formájában-, inkább rendezkedtem a kertben.
Nem csak én, de a hajnali mínusz négy fok is döntéseket hozott aznap. A paradicsomoknak a fagy adta meg a kegyelemdöfést, és én épp erre vártam. Így már nem volt lelkileg nehéz begyűjteni az utánfutóba. A tyúkok több napig boldogan kapirgálnak rajtuk.
Ez az én pasztinák-terítékem olyasmi, mint amit a vadászok csinálnak az apróvad vadászat után. Tisztelettel adóznak az elejtett állatokért, szép rendre, kötött szabályok szerint kirakják őket, és évtizedes, évszázados hagyományokat betartva hálát adnak az életükért.
Az életben fontosak a szertartások, mert keretet adnak a élet történéseinek. Nem adatsorokra és idősorokra bontják az életet, hanem elbeszéléssé dicsőítik. Minden lehet szertartás.
Az én pasztinákom nem szabályos, és van benne hízott kukac is rendesen. Tudom, mert ami már nem fért be a homokágyba, és amúgy is kukac-gyanús volt, lila káposztával keverve, köménymaggal fűszerezve már erjed az üvegekben.
Mindig egyfajta életerőt ad nekem a tapasztalás, hogy alig pár órával az üvegekbe zárás után elindul egy zajos folyamat, ami nem más, mint a kezemről, a zöldségekről és a konyha levegőjéből bekerülő százmilliónyi paránylény lakmározása az eltett zöldségekből. “Semmi más” nincs odabent, csak zöldség, só és víz, no meg a láthatatlanok. Forrong az élet odabent, és nekünk nincs eléggé élénk fantáziánk ahhoz, hogy elképzeljük, milyen buli is folyhat az oxigénmentes, zárt világban. Pedig bennünk is ugyanez történik, végig, amíg élünk. A bennünk és rajtunk élő mikrobák számossága 3-10 szerese a mi sejtjeink számának, a genetikai állományuk pedig a 100-szorosa a miénknek. Jó esetben.
Fel is teszem mindig a kérdést az előadásaimon, többször is megismételve: “Ki is vagyok akkor én tulajdonképpen? Mi végre is van az ember végtelen elbizakodottsága?”
A kövér kukacok fehérjéi jót tesznek majd a tojás beltartalmának, de nem csupán a tudományos magyarázat miatt, hanem csak úgy, egyszerű baromfi-nyalánkságként.
Ez a regeneratív gazdálkodás kvintesszenciája. Az egyszerűség és a rend gyönyörűsége.
A pasztinákom alakja egyértelműen mutatja, hogy hol ért véget az almos trágya, és hol kezdődött az agyagos, sűrű, kötött talaj. De az biztos, hogy nem híg, vegyszeres, tudományosan megalapozott, rendre díjakkal jutalmazott hidropóniában nevelkedett, hanem az élő talajon osztozott milliárdnyi élőlénytársával.
Bátran kijelenthetem, hogy több volt a pasztinák életében az együttműködés, mint a versengés.
Persze, néha együtt, egymással, máskor egymás ellen megküzdöttek a végül minket -is- tápláló beltartalomért.
Mindenkinek meg kell küzdenie az értékekért, hiszen még a pasztinák is ezt teszi.
Hogy olyan megéléseim legyenek, mint most a pasztinákkal, még a tavasz elején felelősséget vállaltam. Elvetettem a magot, és egész nyáron igyekeztem jó gazdája lenni az először aprócska csírázó, később már hatalmasra nőtt növényeknek. Pont ugyanaz történik a kertben is, mint amit a szülő tesz a gyermekével: először szinte minden lépését támogatóan figyelnie kell, de később nyugodtan útjára engedheti, néha-néha odapillantva azért, hogy minden rendben van-e.
Felelősségvállalás nélkül nincs szabadság.
Felelősségvállalás nélkül csak kiszolgáltatottság van.
A kert elköteleződés. Minden előadásomban elmondom. A héten kétszer is sikerült.
De mivel az elköteleződés hiánycikk, ezért igazán értékes.
Gyakorolni, tanulni kell. Ezt is.
“Az elkötelezettség azért nehéz, mert az élet valós lesz tőle és nem csupán terv.”
(Bányász József)
Tele van a világ nagy tervekkel. A mérnöki asztalokon ugyanúgy, mint az egyéni életekben.
A mérnöki tervek gyakran megvalósulnak, mert ott az elköteleződés csupán pénz kérdése. És pénzt hoz. A pénz sosem hiánycikk, mert ha esetleg nem lenne, lehet nyomtatni tonnaszámra. Nem létező valami.
Az egyéni életben az elköteleződés nem kerül semmilyen pénzbe. Csupán döntés kérdése. Persze komolyan vett, felelős döntésé.
“Az ember csak egészen kicsiny feladatot kap, és bajunk az, hogy túl sokat akarunk megoldani, ahelyett, hogy a kicsinyt észrevennénk.” (Hamvas Béla)
Ahhoz, hogy az élet egy elbeszélés legyen, és nem darabokra szétesett adat- vagy idősor, nincs is olyan sok mindenre szükség. Mondom én, most, a besűrűsödött ősz idején.
Nincs sok idő mélázni, mert gyorsan jöhet a tél.
Már mutogatja is magát.
És ez az élet körforgásának kárpát-medencei rendje. Maradjon is így.
“A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az ég hatása: jónak lenni, a föld hatása a bőség, az ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége, igazán élni.” (Hamvas Béla)
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
"Ha beleharapok egy almába, megrágom, lenyelem... hol végződik az alma és hol kezdődöm én?"
Az életnek nem 'eleje' meg 'vége' van (ahogy a Nagyonfelvilágosult Nagyoncivilizált Ember gondolja), hanem minden egy körforgás része. Ahogy pulzál és lüktet az Élet, úgy vagyunk mi is ennek részesei. Részesei! ...és nem irányítói, ahogy annyian hiszik.
Néha (egyre gyakrabban) gondolom, hogy jó lenne egy komolyabb áramszünet már itt Magyarországon is... "edukációs céllal", ahogy azt mondani szokás. Bár ez pont olyan dolog, amit nem oktatni kell, hanem MEGÉLNI. Nyilván nem kívánom senkinek hogy fázzon vagy éhezzen vagy bármi komolyabb gondja legyen (feltételezve hogy a kórházak és az ellátó rendszerek el vannak látva generárorokkal ilyen esetekre) - pusztán annak a megélését kívánnám embertársainknak hogy mennyi függőséget építettünk bele az az életünkbe. Ami az irányítás ILLÚZÓJÁT adja. De valójában nem irányítunk mi semmit ... örüljünk, ha minket nem irányítanak :-) és örüljünk annak, hogy ennek a csodás körforgásnak a részesei lehetünk.