Az ember vagy a környezeti struktúra a meghatározó?
Kardinális kérdéseket boncolgató rövid eszmefuttatás egy gazdasági könyvbemutató kapcsán
Ez most tényleg rövid lesz, ígérem :-).
Ma délután, egy kedves meghívásra bementem a városba. Nem csinálom gyakran, pedig rengeteg konferencia vagy egyéb lehetőség állna az okosodásra, a kapcsolatteremtésre vagy a már meglévő kapcsolatok ápolására. Előbbi kettőben nem vagyok rest, de a harmadik nehezemre esik, és még nem igazán tudom az okát.
Aki miatt ma mégis bementem a városba, az Baritz Sarolta Laura OP, domonkos szerzetes nővér, közgazdász, egyetemi tanár. Még mielőtt bevonult volna a rendbe, civilként a Pepsi Cola színeiben dolgozott közgazdászként, és így járta be a fél világot. Aztán döntött. Érdekes életút, ugye?
Tizensok már éve találkoztam egyszer Laura nővérrel, amikor a Magyar Tudományos Akadémián részt vehettem egy szűk körű rendezvényen, ahol Laura nővér bemutatta az általa fordított könyvet: Luigino Bruni, Stefano Zamagni: Civil gazdaság (alcím: Hatékonyság, méltányosság és köz-jóllét).
Sok neves tudós volt jelen az ebéden, köztük Vízi E. Szilveszter is, aki akkor már éppen nem volt MTA elnök. Én büszkén, de nagyon szerényen vettem részt az alig 10 fős kerekasztal körüli, szívélyes beszélgetésen.
Akkorra én már ronggyá olvastam a Laura nővér által fordított könyvet, és már nem is emlékszem, hogy hogyan találtam rá egyáltalán. Biztosan nem véletlenül, hiszen régóta érdekel a nemnövekedés és a jó közgazdaság, ami egy másik könyvben, még korábban (2011) öltött alakot a könyvtáramban, mégpedig Serge Latouche: “A nemnövekedés diszkrét bája” c. munkában. Latouche könyvéből, annak elolvasása után azonnal rendeltem még 10 darabot, hogy majd osztogatom a gazdasági életben ügyködő ismerőseimnek. Megjegyzem, hogy még én is ott ügyködtem akkoriban, de már nagyon érett bennem a váltás. Az osztogatásra, érdeklődés hiányában nem került sor, itt vannak a könyvek most is a polcon, megnéztem.
Latouche, az egyébként baloldali professzor szarkasztikus mondását, miszerint:
“Ha valaki azt hiszi, hogy egy véges világban létezhet végtelen növekedés, annak az embernek vagy elment az esze, vagy közgazdász”, azóta sokat emlegetik.
Szóval Laura nővér új könyvének bemutatójára mentem ma be, a Corvinus Egyetemre.
A könyv címe: Summa oeconomiae
Alcím: Értekezések és beszélgetések az emberközpontú gazdaságról
Hogy a lényegre térjek: egy kerekasztal beszélgetés is kerekedett a könyvbemutatón. Több prominens személy részvételével, de a résztvevők közül most csak Pogátsa Zoltán, neves közgazdász, egyetemi tanár nevét említeném meg.
Én voltam az első, aki kérdést tett föl, természetesen :-).
Könnyű Katit táncba vinni, ha olyasmiről van szó, ami engem is régóta foglalkoztat, emellett Laura nővér és Pogátsa Zoltán (Laura nővér simán “Poginak” hívta Zoltánt) bár aránylag sokat dolgoznak együtt, ebben a kérdésben, hangsúlyosan nem értenek egyet!
Ami feljogosított a kérdésem feltevésére, az legalább két dolog volt:
A könyvet bemutató másfél órában egyetlen szó sem esett a “Kiterjesztett Életről” (én neveztem most el így, hirtelen), ami az én tapasztalatom és napi szintű megélésem szerint nem csak az EMBER, hanem az emberi élet megmaradásához szükséges ÉLŐLÉNYTÁRSAINK életét is jelenti. Rengeteg egyéb “emberi” példa volt felsorolva. Ez akár lehet természetes is, hiszen az emberközpontú gazdaságról szól a könyv.
Rendben van, de akkor a közgazdaság melyik része foglalkozik ezzel az általam felvetett területtel? Az élő természettel, ami nélkül nincs se emberi gazdaság, se ember? Nem az EU/mások által tervezett biodiverzitás kvótákra gondolok, mert az minden olyan ember számára nevetséges, aki csak sejteni vél valamit az élővilág sűrű szövetéről… (Tényleg pénzben akarjuk kifejezni egy-egy élet értékét? Hová vezet mindez? Mi, emberek mit szólnánk ahhoz, ha a nyakunkban lógna egy tábla, hogy mennyit ér az életünk? És ha nem is ismerjük az élő természetet, ki fog dönteni az egyes fajok értékéről? Milyen kritériumok alapján? Hiszen minden környezetben más lehet, és más is az “értéke” egy-egy egyednek is, nem csak egy fajnak!)
Természetesen fel tudok sorolni jó pár könyvet, ami a közgazdaság átalakításának témakörébe vág, olvastam is jó párat. De az alkotók vagy matematikus-filozófus (Eisenstein), vagy fizikus (Fritjof Capra), vagy biológus (Christian Wahl). Tudom, léteznek ökológiai közgazdászok (hazánkban például Köves Alexandra, akinek a személyiségét is szeretem), és nagyon sok hasznos munkát végeznek, de hol van az ő javaslatuk a megoldásra? Amit a többi közgazdász, gazdasági ember is elfogad(na)? A múlt században léteztek, ki is dolgoztak megoldásokat, sőt modelleket, de mindegyiküket lesöpörte az aktuális gazdasági hatalom, vagy még gyakrabban a többi közgazdász.
Hogyan kezel a közgazdaság egy olyan témakört, amiről -ha őszinte akar lenni önmagával- halványlila fogalma sincsen? Ugyanis az túl komplex, túlságosan dinamikus, és emiatt nem működnek a szokásos egyszerű fogalmak (piac, magántulajdon, hitel, kamat, növekedés,…)? (Ó, máris hallom a felszisszenést: “egyszerű fogalmak???- dehogy azok, nagyon összetettek, és rettenetes nehéz munka dolgozni ezekkel a fogalmakkal! Javaslom a felszisszenőknek az Élet sűrű hálójának a tanulmányozását… azonnal meg fog változni a véleményük, ebben biztos vagyok :-) )
A kérdésem:
Hogyan tud működni és életben maradni egy komplex, emberi- és élőlénytárs életeket védő kisgazdaság a mai gazdasági környezetben?
Olyan kisgazdaságban, ahol életellenes az olyan kifejezés, mint a “hatékonyság” , de még a “növekedés” is minőségileg teljesen másképpen értelmezhető? Mégis gazdaságnak kell hívjuk, mert kizárólag ezt ismeri el a fősodrú közgazdasági berendezkedés. Meg kell feleljen ezer, ember által felállított szabálynak, feltételnek és körülménynek…
Tehát merészen feltettem ezt a kényes kérdést.
És kaptam két eltérő véleményt. Arra vonatkozólag, hogy hol, miben, kiben, kinél kell keresni a megoldást a kérdésemre.
Laura nővér a EMBERt tette, teszi meghatározóvá. Szerinte az egyéni emberi minőség dönt el mindent. A példamutatás, ami teremt. Az a kovász, az éltető, terjedő erő.
Pogátsa Zoltán viszont a megfelelő struktúrákban látja a megoldást. Szerinte a struktúra dönt. Az esetleges változás mintáját/prototípusát mutató egyén előbb-utóbb elfárad a hatalmas ellenszéllel folytatott harcban. És a struktúra által okozott károkkal sem bír el. Törvényszerű, hogy elbukik.
Gondolkodtam a fentieken vezetés közben, hazafelé.
Nagyon szimpatikus Laura nővér bizalma az ember teremtő erejében. Magam is vallom, és van is ebből a bizalomból bennem, szinte határtalanul. Szinte.
A Pogátsa Zoltán féle struktúrákat az elmúlt hónapokban én magamban “szerveződéseknek” neveztem el. Az emberi szerveződések lehetnek életvédők, vagy életellenesek. Működőképesek, vagy sebezhetőek, instabilak. Pont erről tartom mostanában az előadásaimat, és kezdtem el írni (lásd előző írásaim) és folytatni is fogom a kibontást, a tervek szerint.
Jó lenne hinni Laura nővérnek. És én hiszek is, hiszen hit nélkül nem tudnám, nem tudtam volna csinálni. Már régen abbahagytam volna, annyi volt a tizenév alatt a buktató és a nehézség.
De a struktúrák hatalmát nagyon is érzékelem.
A rossz struktúrák pusztító erejét is látom, sőt, tapasztalom, évek óta, és egyre jobban.
Itt, a Patikakertben is. Sok különböző szinten.
Minden igyekezetünk ellenére, -mivel mi sem egy zárt burokban létezünk, hanem erősen hat ránk a környezet és annak változása-, ez éven az átlagos termésmennyiségnek csupán a 0-10-20%-át tudjuk leszedni. Döbbenten állok. A gyümölcs a kisgazdaságunk tartópillére. 0-20%-os termésből nincs kisgazdaság.
Most tehát nagyon úgy néz ki, hogy egy több éves, összetett folyamat szomorú végére jutottunk. A növények nem bírják az extrém klimatikus változásokat, a jeges, majd sivatagi szárító szeleket, a talaj több éves krónikus vízhiányát, a fagyasztó hideget, majd a hirtelen erős UV sugárzást, a levegőszárazságot, a beporzók hiányát, amik a hideg tavaszi szélben nem jönnek elő, így nem poroznak. A növényeim ezért átálltak túlélő üzemmódba, túl sok volt már nekik ez így, együtt. Mindig is mondtam: az ember a termésfelesleget kapja, és csak akkor kapja, ha a növény jól érzi magát. Ha nem, akkor a növény minimum üzemmódba megy át: teljesíti a genetikai parancsot, de nem tud felesleget képezni.
A természet válaszolt a struktúra évszázadok óta folytatott tevékenységére. Jogosan adott, adja a válaszokat. És ezek a válaszok nagyon nem kedvezőek a számunkra, emberek számára. A természet túl fogja élni a struktúrát. Hogy mi túlélünk-e? Nem tudom…
Amikor mondtam, hogy ez lehet a vége a rombolásnak, akkor kikiáltottak negatívnak. Meg hogy majd a technológia megoldja. Persze. A mesterséges intelligencia fog gyümölcsöt teremni.
Még nem tudom, hogy hogyan tovább a Patikakertben. Jó pár napja csak ezen gondolkodom :-( .
Szóval:
Egyértelműen látszik, hogy a pár száz éve uralkodó (közgazdasági/politikai) struktúrák képesek voltak eljutni odáig, hogy az élőlénytársaink élete egyáltalán nem fontos, nem számít. Így aztán pusztította is rendesen, és az eredmény már a bőrünkön tapasztalható. Megbomlott az egyensúly, és csak reménykedni lehet, hogy még nem végérvényesen. Valami csoda folytán jövőre, vagy nemsokára visszaáll a rend.
Én most idáig jutottam a gondolkodásomban:
Ha a STRUKTÚRA képes elpusztítani az élőlénytársainkat (és ez folyik, jó ideje, növény, állat, élő talaj, táj, ökoszisztémák,…), akkor bizony egyáltalán nem zárható ki, hogy az EGYÉNI EMBER erejét is képes letörni, legyen az bármilyen nemes és kitartó. Sőt, akár elpusztítani. A STRUKTÚRA ugyanis nem tesz különbséget.
Azaz a rossz struktúra előbb-utóbb legyőzi a jó egyéni törekvéseket és erőket.
Dávid és Góliát harca ez.
Vajon lesz-e elég Dávid, hogy legyőzze Góliátot?
A könyvet még nem olvastam, de kaptam hozzá Laura nővértől biztatást. Van benne egy fejezet pont a fenti kérdésről. El fogom olvasni, és nemcsak azt az egy fejezetet.
Mégsem lett rövid az írás.
Nem tudok fontos dolgokról pár, leegyszerűsített mondatban írni.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
Hűha! Nagyon jó, gondolatokra és tettekre sarkalló könyvajánló cikket olvashattam. Több pontjában is tudok kapcsolódni. Egyrészt én is Laura nővér párti vagyok a tekintetben, hogy a példamutatásban HISZEK, illetve csinálom. Véleményem, hogy a sok kis példából egyszer csak egy nagy erős valami fog alakulni. A sok-sok sziget és mozaik össze fog érni. Másrészt idén mi is tapasztaljuk a kedvezőtlen időjárás és körülmények negatív hatásait. Idén elmarad a cseresznye szüret, mert nem termettek a fák és a június elején úgy lógnak a levelek a fákon, ahogy elvileg nyárutón, kora ősszel szoktak. Ezt látni, megélni nagyon széles spektrumú gondolatokat kelt bennem, igazi érzelmi hullávasút. Például: az itt a világ vége, vágjuk ki a fákat, de mit ültessünk helyette...stb., stb. Abban bízom, hogy hasonló anomáliákat nagyszüleink, dédszüleink generációja is tapasztalt és valahogy túlélt. Azért nem fogok elcsüggedni és hagyni, hogy a negatívabb gondolatok győzzenek, mert a fiatalabb generáció igenis fogékony/ cselekvő arra, hogy odafigyeljen és jobban óvja az emberi és élőénytársakból álló környezetünk. Nagyon jó kérdést tettél fel, én is/mi is erre keressük a választ.
ui: tömör kommentet is nehéz írni, ez a téma tényleg őrületesen felkavarja az embert és gondolatait.
ui2: elolvasom a könyvet az biztos.
Köszi Márti az írást. Ezt is. Elolvasom mindkét könyvet. 25 éve ezt mondom és hiszem, hogy nincs végtelen lehetőség a növekedésre a saját magunk és a környezetünk kinyírása nélkül. Muszáj struktúrákat változtatni is, de hiszem hogy azt is lehet ha tömeges nyomás alatt vannak/lesznek efelé pl. a politikusok. Ehhez meg sokunk egyéni kezdeményezésére és cselekedeteire van szükség. Szóval ha minden jól megy össze lehet hozni, de sok idő az már nincs rá az látszik. Köszi a munkádat és azt is hogy beszélsz/írsz róla. Kellesz mint 1 falat kenyér, hidd el! Minden jót kívánok! Ui: pont a héten hívtalak benneteket, hogy mikor is lehet menni szüretelni, de mondta a kolléganőd, hogy erre most kevés az esély. Pedig nagyon készültem rá, mint minden évben.