Képzeld el, hogy...
"Nem vagy őrült, csak készen állsz a változásra". Nnedi Okorafor, nigériai-amerikai író.
Talán két éve is van annak, hogy olvastam a játéktervező/jövőkutató Jane McGonigal: Elképzelhető - Hogyan valósítsuk meg az általunk vágyott jövőt a képzelőerőnk és a rezilienciánk fejlesztésével? c. könyvét. Azért nem írom, hogy elolvastam, mert az a ritka helyzet áll fenn, hogy -még- nem olvastam végig a könyvet. Talán azért, mert nekem már túl sok volt a követhető/követendő “recept”, és én az ilyesmit mindig nehezen viseltem, ezért olvastam vezetőkoromban is inkább szépirodalmat a menedzsereknek szóló könyvek helyett. A könyv alapgondolata viszont nagyon tetszik: arról szól, hogy “miként képezhetjük az elménket, hogy félelem nélkül, reziliensen valósítsunk meg egy olyan világot, amelynek lehetőségeit még elképzelni sem tudjuk.”
Kimondottan hasznosnak és felettébb érdekesnek találtam a könyvben szereplő, nagyon egyszerűen használható módszert arra vonatkozóan, hogy a képzeletünkkel és gyakorlással készítsük fel magunkat egy -esetlegesen- másféle világban való létezésre.
Ezt a módszert szeretném most kipróbálásra javasolni.
Nem egy apokaliptikus világ elképzelésére gondoltam, amikor a civilizáció összeomlik és a puszta életünkért küzdünk. És nem is a mesterséges intelligencia, a jövőt teljesen átíró, szépséges ígéreteire, hiszen azok befogadására már amúgy is tömény késztetés ömlik, mindenhonnan.
Ettől egy jóval gyakorlatiasabb javaslatom lenne, azok számára, akikben van elég kíváncsiság, hogy eljátsszon az alábbi gondolattal.
Nincs igazán elképzelésem arról, hogy kiben milyen érzéseket fog kiváltani a komolyan vett gondolati játék. Csupán feltételezem, hogy eléggé vegyesek lehetnek a reakciók: valakit a teljes nyugalom, másokat a zavarodottság érzése tölthet el. A szerencsémnek (vagy inkább a hozzáállásomnak) köszönhetően aránylag sokféle életmódot folytató emberrel találkozom, ezért én sokféle reakciót el tudok képzelni. Lesznek, akik úgy érzik majd, hogy semmi lényeges nem történne az életükben. Talán olyanok is lesznek, akik annyira átélik majd az elképzelt helyzetet, hogy valamilyen változtatásokkal is élnek majd. Akár.
Lesznek olyanok is, akik felháborodnak és azonnal leiratkoznak az írásaimról.
Vagy egyszerűen fantasztának fognak titulálni.
Már egy ideje tudom, hogy “megosztóak” a gondolataim, talán én magam is, de nem baj, én ebben nem látok a magam részéről problémát.
Természetesen furdal majd a kíváncsiság, hogy kiben mi mozdul meg, és hogy egyáltalán megmozdul-e valami, de úgyis jön majd visszajelzés, ha jönnie kell :-).
Ennyi bevezetés után: mit is javaslok elképzelni?
Első hallásra banális lesz.
Második átgondolásra már nem biztos. Talán teljesen valószínűtlennek találod a gondolatot, de arra kérlek, hogy most ne az elképzelt helyzet valószínűségét próbáld mérlegelni.
Egyszerűen csak képzeld el.
Képzeld el, hogy nincs internet, és belátható időn belül nem is jön vissza, legalábbis nem megbízható üzemmódban.
Még számomra is nehéz ezt elképzelni, annak ellenére, hogy a TCP/IP hálózat (az internet leánykori neve) bevezetésében bábáskodtam, így szoros a kapcsolatom a nettel. Az anya lehet elfogult, de a bábák nem szoktak azok lenni. És az életemnek volt egy komoly része, ami net nélkül telt. 35 évvel ezelőtt még én is nagy erőkkel győzködtem a nem akadémikus világot, hogy higgyék el: fantasztikus kommunikációs lehetőséggel állunk szemben. Persze, akkor még nem volt World Wide Web, és a csupasz TELNET, FTP, SMTP, DNS, sőt még a HTTP protokollok túlságosan száraznak tűntek. Merthogy azok is voltak. Az általam “felépítmények”-nek hívott netes megoldások, amikből megszámlálhatatlan-féle és -számú született az elmúlt 30 év alatt, csak pár évvel később és fokozatosan lepték el az alap digitális ökoszisztémát, mára teljességgel átláthatatlan fizikai és logikai kapcsolatrendszert alkotva. (Ha érdekel, mit gondol ma az Internetről a WWW atyja, Sir Tim Berners-Lee, akkor itt meghallgathatsz egy friss beszélgetést egy zseniális emberrel. A legelső számítástechnikai mentorom (Kassán) a kilencvenes évek elején Cern-be költözött, és így vele is dolgozott. Ha esetleg az is érdekel, hogy mit gondol ma a netről Vint Cerf, az eredeti, mára már 50 éves TCP/IP hálózat egyik kitalálója, akivel még én is kezet foghattam anno a japán Kobeban, az Internet Society egyik legelső konferenciáján, akkor erről itt találsz egy sokkal rövidebb cikkecskét.)
Megjegyzés: Kérlek, ne azt elemezd, hogy milyen valószínűsége lehet ennek a szituációnak. Annyit biztosan állíthatok, hogy nem nulla. Szoktam az alap TCP/IP hálózat felépítését és működési koncepcióját a természetben előforduló mintázatokhoz hasonlítani. De a felépítmények, amelyeket mind az egyének, mind a vállalatok tömegesen használnak, önmagukban nem integrált egészek, azaz rengeteg a kiszervezések miatti függőség, mondhatni kiszolgáltatottság. Ez a működés már egyáltalán nem mutat hasonlóságot az élő rendszerekkel. Nem lehetetlen egy olyan összetett támadást megtervezni, ami a fizikai és a logikai rendszerek változatos és nehezen detektálható módon való kiiktatását eredményezi, méghozzá nagy kiterjedéssel. Sőt, a rosszat akarni sem kell, a véletlen is okozhat nehezen helyrehozható bajokat. Csak egyetlen, friss példa: a Jaguár cég több mint egy hónapig teljesen állt, és pont a napokban tudta csak elkezdeni az újraindítást. Egy névvel felvállalt hackertámadás megbénította az IT rendszereket, a logisztikát és a teljes gyártási folyamatot. A cég brit, kínai, indiai és szlovákiai gyárai leálltak.
Szóval: felébredsz reggel és nincs többé net.
Csupán ez az egyetlen eszköz hiányzik. Semmi más. Egy olyan eszköz, ami 35 éve még nem létezett, legalábbis nem volt elérhető a világ kétharmada számára, mert most hozzávetőlegesen ilyen a lefedettség. (Hangsúlyoznám, hogy az emberiség egyharmada ma sem használja.)
De van áram.
Van mit enned.
Van mivel fűtened, nem fogyott el a földgáz, és nem vágták el a vezetékeket sem, valami őrült hatalmi harc miatt. Vagy van elég tüzelőd, amivel befűthetsz a cserépkályhába vagy kandallóba.
Van benzin, gázolaj az autódban.
Van üzlet, ahol bevásárolhatsz és tudsz ott készpénzzel fizetni, ugyanis valamilyen érthetetlen oknál fogva, egészen elfogadható mennyiségben még az is van neked, otthon. A pénztáros is elfogadja a készpénzt, és szerencsére mechanikusan ki tudja nyitni a pénztárgépet.
Azaz egyáltalán nincs szó apokalipszisról, kijelenthetjük, hogy egyértelműen nincs. Ez azért biztosan megnyugtató.
Innentől viszont jönnek a kérdések.
GSM telefonkapcsolat van, TV, rádió nincs, az okostelefonod megszokott szolgáltatásai nem működnek.
Merthogy ezek mára már mind IP (azaz internet) alapúakra lettek átszervezve és jelentősen kiszervezve. A felhő és a hosting szolgáltatások korát éljük, már ritkaságszámba megy a zárt vállalati informatikai rendszerek üzemeltetése. A katonai, katasztrófavédelmi célokra fenntartott “másodlagos” (vezetékes, rádiós, stb.) megoldások a hétköznapi ember számára nem elérhetőek. Parabolád, antennád ugyan lehet, de egy ponton túl biztosan netre van szükség, ma már a legegyszerűbb TV adáshoz is.
A kérdések.
Milyen munkát végzel?
Home-office-ban, net segítségével kapcsolódsz az irodába?
Van egyáltalán iroda, ahová bemehetsz dolgozni? Van ott asztalod? Ha bemész az irodába, ott el tudod végezni a munkád? Vagy esetleg ott is a felhőben vagy távoli szervereken dolgozol?
Ha így van, akkor tudsz esetleg -egyéb- értékteremtő munkát végezni, távoli elérés nélkül is? A saját vagy munkahelyi gépeden? Offline üzemmódban? (A legtöbb alkalmazásod nem offline, ugye tudsz róla?)
Ha az irodában, vagy a gépeden nem tudsz értelmesen dolgozni, akkor tudsz valamilyen, akár teljesen más, értékteremtő és/vagy értékálló munkába fogni? Vannak hozzá készségeid, netán tapasztalatod is? Elég kardinális kérdés, vagy Te nem így gondolod?
Mit jelent -ebben az új, elképzelt világban-, hogy ÉRTÉK? Milyen az értékteremtő munka? Milyen az értékálló munka? Meg tudod fogalmazni?
Menjünk még egy picit tovább.
Az emberi kapcsolataid hogy alakulnak az új helyzetben?
Lesz, aki autóba ül és meglátogat téged? (A repülés kizárt, a civil repülésirányítás mind net alapú már, katonai géppel meg nem sokan mehetnek rokont látogatni.)
Van olyan, akit Te tudsz meglátogatni?
Van, aki vár téged valahol? A fizikai valóságodban?
Mit takar valójában az (emberi) KAPCSOLAT kifejezés?
Kik azok, akikre támaszkodhatsz? Kikkel tudsz igazán és hosszú ideig beszélgetni? Kihez van türelmed? És kinek van hozzád türelme?
Megállhatsz a játékban ezen a ponton. Ha mélyen belegondoltál a fentiekbe, máris van min törnöd a fejed, a képzeletnek ezen a szintjén is. Tudom, mert kipróbáltam.
De persze tovább is gondolhatod, ha szeretnéd. De nem javaslom, hogy túlságosan siess. Mert ijesztővé válhat a történet, még a legedzettebbek számára is. És ez most, ebben a fázisban egyáltalán nem cél.
Hol találod meg az egyéb, jogos szükségleteidet?
Merre érhető el a kultúra, a művészetek? Miben találod meg ezeket, ha nincs net?
Persze, ha van klasszikus, papír alapú könyvtárad, nem lesz gond. Bekuckózod magad és végre zavartalanul olvashatsz. A letöltött könyv is ilyen lehet, de az olvasóprogramokban már nem lennék annyira biztos, mert az előfizetésed biztosan nem a Te gépeden van nyilvántartva. Újabb és újabb funkciókkal bővítik ezeket az alkalmazásokat, - természetesen mind, mind a Te érdekedben, tudj róla! - de nem minden kerül át a Te gépedre. Korántsem.
Biztosan tudsz rajzolni, festeni, de talán sejthető, hogy nem a tudás a lényeg. Hanem, hogy a kreativitásod teret nyerhessen. Én legalábbis abban hiszek, hogy igazából erre van szükségünk. A kultúra passzív fogyasztása hosszú távon nem elég.
A múzeumok, képtárak persze ki tudnak nyitni internet nélkül is, és nem valószínű, hogy hirtelen mindenki ott tolong majd a kapuikban.
Hogy állsz a zenével? Jó a csend, egy ideig biztosan, sőt még gyógyító is lehet. De a zene az emberiséggel egyidős, azaz alapszükségletünk. Van hangszered? Szoktál vagy szoktatok énekelni, zenélni?
Tényleg nem folytatom, bár lennének még ötleteim. Jó sok.
De a játék célja nem a provokáció, hanem a megszokottól eltérő gondolkodásmód elsajátítása.
McGonigal szerint akkor van igazán értelme ezeknek a gyakorlatoknak, ha többször újraképzelsz egy-egy, amúgy elképzelhetetlen helyzetet. Sőt, rendszeresen csinálod. Mert akkor kezdenek el igazán hatni a viselkedésedre.
Nem a jövőbelire, hanem a MOSTANI viselkedésedre.
És ez az egészben az igazán izgalmas.
Nem szeretnék semmilyen irányú következtetéseket levonni, az -általam- felvázolt példát illetően semmiképpen. Azokat majd úgyis levonjátok Ti magatok, személyre szabottan.
De néha -vagy nem is annyira néha-, tényleg érdemes nézőpontot váltani, belehelyezni magunkat egy teljesen más, elképzelhetetlen helyzetbe.
Mert rugalmasabbá, ellenállóbbá válunk.
Változni fogunk.
“…ha előre láttuk a jövőt, mielőtt még bekövetkezett volna, agyunkban bizonyos folyamat játszódik le. Első érzelmi reakciónk nem a döbbenet, hanem a felismerés lesz. Felismerjük ezt a furcsa, új világot, mert már jártunk benne korábban, a képzeletünkben. A felismerés pedig ezt az üzenetet hordozza: Ezt ismerem. Meg tudom oldani.” (idézet a könyvből, amit amúgy nagyon javaslok, mert kimondottan gyakorlati a megközelítése).
És ez jól jöhet, még akkor is, ha soha, semmi gond nem lesz a nettel :-).
Mert ez a gyakorlat is edz minket, szellemileg, lelkileg.
És edzeni mindig ér.
Szeretettel, Márti.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel az ingyenes Blog
értesítőre!
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
Érdekes gondolatok. Én éltem, dolgoztam net nélküli világban, el tudom képzelni az életet nélküle. DE! Annyi sok dolgot "őrzök" a világhálón, hogy komoly veszteségek érnének, ha összeomlana a rendszer. Fogom ízlelgetni tovább a témát. Köszi Márti!
Szuper írás! Köszönöm!