Könyvajánló. Számtanpéldával.
Képes lesz-e újra az ember részként értelmezni magát egy egészben?
Meztelen a király
Az elmúlt pár évben szinte állandóan azon töröm a fejem, hogy hogyan tudjam jól és érthetően elmondani, hogy én hogy látom, mi is a helyzet valójában? Azoknak, akik már annyira messze kerültek a valóságtól, hogy szinte lehetetlen visszahozni őket?
Nem csoda, hogy ide jutottunk. Hiszen évek óta -ha a jövő várható válságainak (miért is nem a jelen?) megoldásairól hallunk- akkor szinte kizárólag a CO2 kvótákról, a papír szívószálakról, az elektromos autókról, a precíziós technológiákról vagy az energia-hatékonyságnövelésről van szó.
Olyasmikről, amikre lehet új gyárakat építeni -innováció fedőnév alatt-, és lehet új pénzt termelni. Ebben nagyon jók vagyunk. Elavulttá nyilvánítani a régit, szemetet csinálni belőle - aminek újrahasznosítására is azonnal új gyárakat lehet építeni. Ha megéri. Ha meg nem, akkor ezt az információt szőnyeg alá, de azonnal…Mire kiderül, addigra már úgyis régen termelnek a gyárak. Pénzt és szemetet.
Másrészt a szabályzásról, mert szeretünk dirigálni másoknak, természetesen gondosan és tudományosan összegyűjtött tényekre alapozva a meghozott szabályokat. Ugyan csak egy szűk kontextuson belül, hiszen csak ott működik a kialakított rendszerünk. Ha egy kicsit is tágabbra nyitnánk a koordinátarendszert, és egyszerre több tényezőt is megvizsgálnánk, gyorsan összedőlne a modell.
Harmadrészt a digitális technológiák mindenhatóságáról. Mert az zöld. (Nem az.) Majd az MI tudni fogja, mit kell csinálni. Még azt sem tudjuk meghatározni, hogy mi az intelligencia, de majd a mesterséges, az igen! Meglásd, minden jelenlegi problémánk egy csapásra megoldódik.
Csakis és kizárólag azokkal a témákkal és területekkel foglalkozunk, amiket saját hatáskörben tudni vélünk megoldani. Emberként, egyedül.
Mert nem merünk bekukkantani az őserdőbe. (Irtani azért tudjuk).
Mert félünk, hogy kiderül, mennyire picik és sérülékenyek vagyunk.
Félünk, hogy kiderül, mennyire keveset értettünk meg a világból.
Félünk, hogy együtt kell majd működnünk. Hogy alázatosan és szerényen kell majd viselkednünk.
Nagyon nem szeretnénk mi ezt, hiszen mégiscsak mi vagyunk a teremtés koronái. Legalábbis ezt mondják nekünk, már egy jó ideje.
Meztelen a király. De még nem értünk a tanmese végére. Még mindig mutogatja az új ruháját, peckesen járkálva.
Egy könyv és a talajmegújító gazdák
És ebbe az állandó gondolkodásomba jött bele a napokban egy felkérés: írjak előszót egy nemsokára megjelenő könyv magyar kiadásához. Mint az szokott lenni, rövid határidővel.
Tudom, nagyon sok, nagyon fontos könyv van.
Vannak könyvek, amik sokat adnak ahhoz, amiről már előzőleg tudtunk. Finomítják, részletezik, gazdagítják.
És vannak könyvek, amik megváltoztatják a gondolkodásunkat. Talán a viselkedésünket is. Mert az lenne a lényeg.
Szerintem ez egy ilyen könyv.
David R. Montgomery and Anne Biklé: The Hidden Part of The Nature.
A Természet Rejtett Oldala.
„Egy nagyon időszerű könyv. A környezetvédők és a közvélemény a megafaunára reagál és összpontosít—a nagy karizmatikus élőlényekre, az elefánttól és tigristől a lármás daruig és a pompás királylepkéig. Azonban elfelejtjük, hogy annak az időszaknak a jelentős része, amióta a Földön megtelepedett az élet, egy mikrobiális világ volt.”
—David Suzuki, a CBC The Nature of Things (A Dolgok Természete) házigazdája
Úgy döntöttem, hogy már most közzéteszem az általam írt előszó szöveget -annak ellenére, hogy a könyv még csak most kerül a nyomdába, és januárban várható a megjelenése.
Teszem ezt három célból:
Hogy már most felhívjam a figyelmet erre az ötletes, bölcs és ugyanakkor tudományos könyvre. (megj.: semmi érdekeltségem sincs a könyv kiadásában)
Hogy felhívjam a figyelmet azokra, akik kiadják azt a könyvet. A Talajmegújító Gazdák Egyesületéről van szó, akik alig pár tízen vannak, fiatalok, elszántak, és jó ideje kitartóan küzdenek az életvédő mezőgazdálkodás meggyökeresedéséért kis hazánkban. Az egyetlen járható út, ha az ember életben akar maradni. Nemcsak hazánkban. Legtöbbjük szántóföldi gazda, az élő talajért, a természet és a mezőgazdálkodás összeegyeztethető jövőjéért dolgoznak földjeiken, kísérleteznek, tanulnak, mert ez nem megy másképpen. Okosnak és kitartónak kell lenni. Kevesen vannak, pár maroknyian. Írtam már erről, és még fogok is. Az Arányokról és az aránytalanságokról.
Lesz nemsokára egy konferenciájuk is, ami a semmiből, pár év alatt nemzetközivé nőtte ki magát. Itt a beharangozó. Persze ez a konferencia szakmai közönségnek szól, de egyszer talán az üzleti világ is a tiszteletét teszi majd náluk. Nem pénzügyi befektetőként, hanem emberként. Nézzétek meg az előadásokat, mindenki találhat benne önmagára vonatkozót.(megj.: senki sem kért arra, hogy reklámozzam a konferenciát, vagy a TMGE-t. Én hallgatóként voltam jelen a 2024-es konferenciájukon, a 2025-ösen pedig előadóként veszek részt. Egymásra találtunk. Nem volt nehéz, hiszen alig vagyunk páran. Vagy pont ezért mégsem volt annyira egyszerű. Ritka szövet ez a miénk. Sajnos.)
Én kertész vagyok, nem szántóföldi gazda. De ugyanúgy az emberi élet és egészség megmaradásáért küzdök, most már tizenéve. A céljaink és az elveink ugyanazok.
A lehetetlen feladat
Visszatérve arra, hogy évek óta próbálom magyarázni az összefüggéseket az emberi egészséges élet és a természettel való együttműködés között, ezért az elmúlt napokban megint számoltam egy kicsit, sok adatnak utánanéztem, hozzáférhető statisztikákból.
Ugyanis azt látom, azt tapasztalom, hogy a ma embere már nem ért semmi másból, csak az adatokból, a számokból.
De a számok mögött mindig arányok bújnak meg. Vagy éppen aránytalanságok.
Ebből most egyetlen példát hozok. Most egy kicsit másképp, mint eddig próbáltam. Hátha.
(Lesz majd több is. A kis mozgalommal -amit a háztáji, hátsó kert újrahasznosítása, újraélesztése érdekében csinálunk- szóval, az azzal kapcsolatos statisztikai adatok szintén nagyon tanulságosak. Lásd “A Te veteményesed is számít!” . A kis mozgalmi csoportunk organikusan nő, és egyre bátrabb :-). De erről majd egy másik bejegyzésben.)
Tehát a számtanpélda:
Vegyünk egy bármilyen, 25 000 fős, kis hazánkban élő embercsoportot.
Azaz 25 000 embert, felnőttet, gyereket, idősebbet. Átlagos eloszlásban.
Ebből 11 744 fő a foglalkoztatott, azaz végez valamilyen -fizetett- munkát.
Ebből 513 fő dolgozik a mezőgazdaságban, beleértve az irodai dolgozókat és a gép-, vagy műtrágya kereskedőket -is.
És ebből mindössze 5 fő dolgozik olyan módon a mezőgazdaságban, hogy mind az emberi, mind az élőlénytársaink életét és egészségét is védi.
Összesen 5 fő.
25 000 főre.
Lehetetlen, teljesíthetetlen feladat.
A talajmegújító szántóföldi gazdákkal és a kevés számú bio és regeneratív kertészettel együtt átlagosan öten vagyunk huszonötezer ember egészséges élelemmel való ellátására, úgy, hogy az éltető talaj a jövőnek is megmaradjon.
Enni mindenkinek kell. Nem ártana, ha azt egészségesen tehetné, és tenné. És az sem lenne hátrány, ha eközben nem pusztulna el végleg az élővilág körülöttünk.
(Ha termőföldre vetítem, akkor jelenleg az összes magyar mezőgazdasági terület 1,8-2 ezrelékén folyik ilyen típusú, regeneratív mezőgazdálkodás).
Gondoljatok bele. Ízlelgessétek. Adjatok neki 1-2 percet.
Vagy egy kicsit többet, ha lehet.
Talán ebből az is megérti a kialakult helyzetet, aki soha nem dolgozott a mezőgazdaság közelében sem, kertje sem volt soha, és nem igazán foglalkozott azzal sem, hogy mit is eszik tulajdonképpen, nap, mint nap. Hogy amivel táplálni szeretné magát, az miből, miként és hol keletkezik, és milyen hatásai vannak a jelenünkre és a jövőnkre.
(A létszámunk alapján a Patikakertnek 30 000 főt kellene ellátnia, minden (!) szükséges élelemmel, vagy legalább a nagy részével. Könnyen belátható, hogy ez nem fog menni. És nem azért, mert mi nem dolgozunk eleget vagy jól. Erőnk felett csináljuk. Közben tanítunk, mondjuk.
Kevesen vagyunk mi erre a feladatra. Nagyon kevesen.
Mindenre van már NGO, miért nincs az életvédő gazdák megmentésére, legalább egyetlenegy a világban?)
A világ, amivel csak most ismerkedünk, bár az életünk függ tőle
Jöjjön tehát a szöveg, amit a januárban megjelenő magyar kiadás előszavaként írtam.
Szeretettel ajánlom a könyvet. Mindenkinek. A sokszor 25000 főnek.
“Képzeljenek el egy gyönyörű, színes világot. Egy családot, ahol a szülők az ölelő, gazdag, élő természet. Ebben a világban nő fel a gondtalan, játékos és boldog gyermek, aki úgy érzi, hogy neki minden megengedett: nincs határ szabva a kreatív játékainak, az értelmi fejlődésének.
A szülők a munkájukkal mindent megteremtettek és megadtak ahhoz, hogy a gyermek megélhesse a korlátlan játéktereit, anélkül, hogy bármit is észlelt volna az őt körülvevő és őt életben tartó sokmilliárdnyi segítőjéről.
A nyugati civilizáció mindmáig ebben a gyönyörű gyermekkorban élt. Kiélhette, megélhette a számára biztosított gazdag és végtelennek tűnő aktív és kreatív gyermekkort.
Mára viszont egyértelműen kiderült, hogy tudatlanul vagy tudatosan, gyakran csupáncsak figyelmetlenül kihasználta, sőt túlhasználta a szüleit. Az életet adó ökoszisztémákat.
A biztonságos, vagy inkább elkényeztetett gyermekkor mára elmúlt és eljött a felnőtté válás ideje – ugyanis a szülők nem bírják már tovább biztosítani a segítő, önzetlen, éltető védelmet.
A civilizációnk -azaz mi- válaszút elé kerültünk.
Mostantól milyen úton megyünk tovább?
Végleg megtagadjuk a gyökereinket, és nagy önbizalommal felvértezve kitalálunk és kreálunk magunknak egy technológiákra épített világot, ami -szerintünk- jó lesz nekünk? Gyártunk majd élőnek kinéző, de lényegét tekintve élettelen tárgyakat? A külsőleg kívánatos, de üres élelmi”szer”-t a tápanyagdús élelem helyett?
Lecseréljük a valódi életet „életszerűre”?
Működőképes-e ez az út egyáltalán, ha szinte még semmit sem tudunk a minket körülölelő világ nagy részéről, annak gyönyörűen összetett működéséről? Hiszen eddig egyáltalán nem foglalkoztunk vele, nem is érdekelt minket komolyan, ugyanis mindez adottság volt. És mert ingyen kaptuk.
Vagy most, a felnőtté váláskor végre ráébredünk, hogy amiben eddig nevelkedtünk, ami eddig megtartott, arra ezután is nélkülözhetetlenül szükségünk van?
Ha így döntünk, akkor innentől feladatunkká válik megfelelően gondoskodni a környezetünkről, hiszen a végletekig kifárasztottuk, kimerítettük, és kiettük a vagyonából a szülői házat.
Most már kötelező megismerni ezt a csodálatos, végtelen összetettségű szövetet, a saját érdekünkben. És azt is tudni -némi szerénységgel- elfogadni, hogy a világ akkor is létezik, sőt működik is, ha mi épp nem igazán értjük.
Ha – esetleg és bölcsen- a második utat választjuk, van-e, lesz-e bennünk annyi felnőttes alázat, hogy az eddig sikerélményeket és önbizalmat adó, kizárólag emberközpontú technológiák gyártását lecseréljük, vagy legalább egy szerényebb szintre csökkentjük, és helyette az életünket biztosító környezetünkkel való szoros együttműködést alkalmazzuk?
Nem csupán a kontextusból kiragadott részeket vizsgáljuk, hanem -interdiszciplináris megközelítéssel- a szélesebb összefüggések megismerését és a mintázatok felismerését tűzzük ki célul?
Mit választ a kamaszkorból éppen kikerülőben lévő társadalom? Marad kizárólagos értékmérőként a GDP-hez való hozzájárulás nagysága és a hatékonyság, vagy végre más értékeket is figyelembe vesz-e a döntéseinél?
Tovább fejlesztgeti és építgeti a technológiai játékszereit, amik rövid távon ugyan még kitűnően fizetnek és biztosítják a ma sikerét, de már középtávon -akár pár tíz éven belül is- egy általános összeomlásba torkolló zsákutcába vezetnek?
Az elkövetkező években kiderül, hogy a nyugati civilizáció felelős felnőtté tud-e válni és az életet választja, az ahhoz szükséges alkalmazkodással és együttműködéssel együtt, vagy inkább marad az infantilis állapotában, vakon bízva és túlbecsülve önnönmaga képességeit.
Tud-e az ember -újra- RÉSZként tekinteni magára egy EGÉSZben?
Ez a könyv mindenkinek szól, az orvosoktól, a gazdákon át, a gyermekeiket nevelő családanyákig.
Fiataloknak, bármivel is foglalkoznak.
Azoknak, akik kertészkednek. És még inkább azoknak, akik nem.
A döntéshozóknak és a döntéseket befolyásolóknak.
Ugyanis, ha külső kertje nincs is, de belső kertje mindenkinek van. Minden egyes élő embernek.
Ez a könyv a fenti kérdések felelős megválaszolásában segít. A paránylények csodálatosan összetett világának a sokszínű bemutatásával, amik nélkül az emberi élet működésképtelen és értelmezhetetlen.
Legfőbb ideje megismerkedni vele.
dr. Tkacsik Márta
elméleti matematikus, regeneratív gazdálkodó
(Köszönet jár a TMG Egyesületnek, akik felkarolták e könyvnek a kiadását, mégpedig a David Montgomery: Talaj- A civilizációk eróziója és Mykhaylo Draganchuk: No-Till kezdőknek c. könyvek kiadását követően. Hálás köszönet Pálszabó Ferencnek, a fordításért, és Hajdú Orsolyának, a magyar kiadáshoz készített illusztrációkért. A szakmai lektorálást Víg Vitália, talaj ökológus, Dr. Parádi István, egyetemi adjunktus, és Bóday Ádám, élettani kutató végezték.)”
Szeretettel, Márti
Ha szeretnéd támogatni a munkámat, kattints az alábbi gombra.
Ha szeretnél értesítést kapni a bejegyzéseimről, iratkozz fel a Blog értesítőre!
Osztom!